Csanytelek

Tarolt a Sulisztár Csanyteleken

VI. alkalommal került megrendezésre Csanyteleken a hagyományos Sulisztár. Az általános iskolás gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő rendezvény az elmúlt 2 évben a vírus helyzet miatt elmaradt, de idén április 29.-én pénteken, újra megrendezésre került.

A kezdeményezést Erhard Gyula, Csanytelek regnáló polgármestere indította útjára 8 évvel ezelőtt, egy vajdasági mintára. Tiszakálmánfalváról indult útjára az énekes tehetségkutató verseny, amelyet a Csanytelekiek egyeztetve az eredeti rendezvénnyel, hazánkban is megszerveztek a környező kistelepülések tanulói részére. A cél, hogy lehetőséget kapjanak olyan tehetséges diákok az énektudásuk bemutatására, akiknek máshol erre nincs lehetőségük. 2022-ben Adorján, Bokros és Csongrád is meghívást kapott, Felgyő, Tömörkény és Baks mellett.

A felhívásra, 31 tanuló adta le a jelentkezését. A verseny nagyon népszerű így komoly előkészületeket igényel a lebonyolítása. A zenei alapokat rendszerbe kell rakni a fellépők sorrendjének megfelelően, és a helyszín illetve a hangulat biztosítása is nagyon profi módon zajlik. 3 korcsoportban indultak a versenyzők, eszerint az 1-2.-3. osztály, a 4.-5.-6. osztály és a 7.-8.-osok, akiknek a létszáma az idén jelentős volt. A gyerekek mellett a felkészítő nevelőknek is nagy kihívást jelent a verseny, ahol lehetőségük nyílik tapasztalatcserre és építő kapcsolatok kialakítására, minél szélesebb körben. 

Minden induló ajándékkal térhetett haza, a korcsoportonkénti első három helyezett pedig meghívást kapott az október második felében Tiszakálmánfalván megrendezendő nemzetközi Sulisztárra. A zsűri több szempont alapján is értékelt, hiszen fontos volt az énekhang, a tiszta éneklés a fellépéssel együtt a megjelenés. Pontozták a magabiztosságot, az előadásmódot és a biztos szöveg és dallamtudást. A színpadra lépés, szinte minden kis énekest izgalommal töltött el, főleg a legkisebbeket, akik még csak 7 évesek, így érthető, ha sok biztatásra van szükségük. Ennek ellenére Erhard Gyula elmondta, hogy nagyon büszke a gyerekekre, hiszen nagy bátorság kell ahhoz, hogy kiálljanak a nagy közönség elé, mivel a rendezvény abszolút teltházasra sikerült. Arra is volt példa, hogy terápiás céllal éneklő kislány lépett színpadra, nem kis sikerrel.

Hagyománya van annak is, hogy csak magyar szerzeményeket választhatnak a gyerekek, ennek megfelelően a gyerekdaloktól, a filmzenékig és korunk legnépszerűbb könnyűzenei kínálatából is bőven hallhatott a közönség. A verseny októberig lezárult, de a helyezettek ismét készülhetnek és képviselhetik hazánkat és településeinket kora ősszel Tiszakálmánfalván.

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy csanyteleki baleset szemtanúit keresi a csongrádi rendőrség

Szabó Viktor

Csanyteleken is megkóstolták a győztes finomságokat

Szabó Viktor

Hatalmas bravúrral végeztek az élen a csanyteleki böllérek

Szabó Viktor

Szüreti Mulatság lesz Csanyteleken!

Szabó Viktor

20 éves csanyteleki férfi lopott Bakson

Szabó Viktor

Egy 70 éves eltűnt csanyteleki férfit keres a rendőrség

Szabó Viktor

Szavazzon a legszebb csanyteleki rajzra!

Szabó Viktor

Mentőhelikoptert is riasztottak a csanyteleki bácsihoz, de nem sikerült megmenteni az életét

Szabó Viktor

Elektromos fűrészt és mobiltelefont lopott egy csanyteleki férfi

tk_arpad