A versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a
A Csongrádi Borvidéken már a XI. századtól kezdődően vannak írásos bizonyítékok, amelyek azt igazolják, hogy ebben a korai időszakban is volt már bortermelés. A Csongrádi
A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,
Egy személyautó ütközött bálázó gépnek Gátér és Csongrád között, a 451-es főúton, az éjszaka. Csongrád felé haladt a bálázógép, amikor a személyautó a bal hátuljának
Tűz ütött ki a hulladéklerakóban, Felgyő külterületén. Kommunális szemét ég mintegy tizenöt méter magasan és ötszáz méter hosszan. A csongrádi, a szentesi, a szarvasi és
A Csongrádi úton haladt a személyautó, amikor neki jobbról, a kerékpárúton haladó biciklis az elsőbbségadás táblát figyelmen kívül hagyta, és a kocsi elé hajtott. Az
A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott. A zöld-fehérek 100. gólját
Az uniós helyreállítási alap forrásairól szóló megállapodással – melyeket egyébként konstruktívnak és rendkívül nagy mértékben előrehaladottnak ítélt – kapcsolatos kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: kormány
Magyarországon az európai átlag feletti a földgáztározók töltöttsége – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az öt közép-európai külügyminiszter találkozóját követő sajtótájékoztatón. Szijjártó
A háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a kormánykabinetet, amelynek tagjai