Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei...
A Fidesz szentesi szervezete is megszólalt a Horváth Mihály Gimnázium és a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola lejáratása kapcsán. Felszólítják a baloldali pártokat és aktivistákat,...
Szomorú vagyok, hogy már a nagymúltú Horváth Mihály Gimnáziumot is felhasználja a politika, és már ezzel kapcsolatban is hazudnak a szentesieknek – írta szerkesztőségünknek egy...
Márki-Zay Péter pénteken az ATV Voks című műsorának vendége volt, amire Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője és társelnöke szombaton a közösségi oldalán reagált. Az ellenzéki...
A DK elnökének komoly tervei lehetnek Szentes városával, ugyanis Egerből vezényelte át néhány éve Pohl Anettet, aki most a JÖSZ 4. befutója a listának és...
Mióta a Demokratikus Koalíció átvette a hatalmat Szabó Zoltán felett, a JÖSZ emberei között is megromlott a viszony. Most éppen Krausz Jánosné tette helyre Tankó...
Mióta Gémes „Kalandor” László betette a lábát Mindszentre, elszabadultak a baloldali indulatok, veréssel fenyegetik a velük egyet nem értőket, sőt, még a sortűz is szóba...