A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven)...
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a...
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos - jelentette be...
Mióta Gémes „Kalandor” László betette a lábát Mindszentre, elszabadultak a baloldali indulatok, veréssel fenyegetik a velük egyet nem értőket, sőt, még a sortűz is szóba...
Közel 90 fős családi napot szervezett Harkainé Drahota-Szabó Barbara tanárnő a Horváth Mihály Gimnázium 7.G osztályának és szüleinek – számoltak be az iskola közösségi oldalán....
A külgazdasági és külügyminiszter megerősítette, hogy a kormány nagyon szívesen együttműködik Bozó Zoltánnal, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével abban, hogy a leégett sportcsarnokot újjá tudják építeni....
Az extenzív korszakot lezárva a magyar gazdaság egyre inkább átkerül az intenzív fejlődés szakaszába, amikor jelentősen nő a hozzáadott érték - mondta a pénzügyminiszter Kaposváron,...
Ma van a távközlés világnapja, aminek kapcsán Bozó Zoltán legújabb videójában elmondta, hogy a változástól nem kell félni, és aki a változás szelét megérti, az...
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, ahol tárgyalt a város polgármesterével, Szemereyné Pataki Klaudiával, majd a szlovák miniszterelnök elleni merényletről is beszélt - közölte...
Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon, a SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten írták alá a SERES Group és a...
Egyre élesedik a választási verseny Mindszenten, ahol a polgárok félnek kinyilvánítani véleményüket, mert félnek a retorziótól, ha egy bizonyos személy nyeri a választást. Megkérdeztük az...
Meglőtték Robert Fico miniszterelnököt a kormány handlovái kihelyezett ülése után, jelenleg is az életéért küzdenek. A TA3 által közzétett videóból egyértelműen kiderül, öt lövés dördült...
A Tour de Puszta 5 volt az tavaszi első versenye a Körös-toroki Oxigénfalók ifjainak, melyet immár egyesületté alakulva a kiskunfélegyházi Bringabarátok rendeztek....
Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel - jelentette be a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára kedden Budapesten,...