Politika Szentes Térség

Antal és Chomiak megsértette a Fidesz alapszabályát – megszűnt a tagságuk

Megszűnt a Fidesz-tagsága a szentesi Antal Balázs Tibornak és Chomiak Waldemarnak – írta Kubatov Gábor közleményében. A pártigazgató arról tájékoztatott, hogy a Fidesz színeiben öt évvel ezelőtt megválasztott két jelenlegi képviselő a helyi Fidesz-tagság többségi döntésével szembemenve, saját polgármesterjelöltet és képviselői listát állított. A párt alapszabálya szerint ez az érintettek kizárását jelenti, a tagságuk megszűnik. A jövőben nem jogosultak a Fidesz logójának, arculati elemeinek, kampányeszközeinek használatára, ezzel ugyanis törvényt sértenének.

Kubatov szerint nyilvánvaló, hogy ezzel a lépéssel céljuk nem lehet más, mint az ellenzéki összefogás hatalomra segítése, a választók megosztása és félrevezetése. A pártigazgató szerint mindazoknak, akik önös politikai érdekből, személyes ambícióktól vezérelve, a közösségi érdekeket és értékeket semmibe véve hátat fordítottak saját politikai családjuknak, számolniuk kell a következményekkel.

A pártigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választás tétje Szentesen óriási, hiszen elindulhat egy lendületes gazdasági fejlődés, ami munkahelyeket teremthet, számos lehetőséget a fiataloknak, megbecsülést a nyugdíjasoknak és nem utolsó sorban erősítheti a helyben maradást, a város megtartó erejét. Közölte, garancia erre az az új, fiatalos szakértői csapat, amelyet Gémes László polgármesterjelölt vezet, Bozó Zoltán és Holman István támogatásával.

– Azok a szentesi polgárok, akik azonosulni tudnak ezekkel a tervekkel és elképzelésekkel, ne hagyják magukat megtéveszteni, mert az ellenzék láthatóan semmilyen eszköztől nem riad vissza a hatalom megszerzése érdekében – áll a közleményben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tudjon meg többet a férfi-női konfliktusok kezeléséről!

Szabó Viktor

BREAKING! Megtalálták a szentesi gyilkosság elkövetőjét!

Szabó Viktor

Szabó Zoltánék megkezdték lejáratókampányukat

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Bozó Zoltán: a választás tétje, hogy lesz-e valós gazdaságpolitika Szentesen

Szabó Viktor

Városnapokból baloldali kampányrendezvény a szentesiek forintjaiból

Szabó Viktor

Olvasói levél: Lampionos felvonulás fényes nappal

Szabó Viktor

A holdbeli csónakost mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Szentest a katasztrófavédelem mentheti meg a csípős helyzettől

Szabó Viktor