2026. szeptember 26-án, szombaton ismét a hagyományok, a népi kultúra és a kézműves mesterségek kerülnek a középpontba az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja egész napos programokkal várja a látogatókat, ahol a dél-alföldi néphagyományok mellett a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetnek kicsik és nagyok.
A Szegedi tanyán szőlőpréselés és mustkóstoltatás, a kemencénél pedig hagyományos sütés várja az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek többek között a paprikafűzés és -külüzés, a szűrhímzés, a fafaragás és a kádármesterség fortélyaival is. Az Aradról érkező kézművesek nemezeléssel és mézeskalács-díszítéssel mutatják be mesterségük szépségeit. A hagyományőrző programok között szerepel honfoglalás-kori lovasbemutató, valamint a Nomád Parkban több alkalommal is kipróbálható az íjászat.
A nap folyamán a népzene és a néptánc is fontos szerepet kap. A „Gyöprugi” Együttes és Mester László zenekara 14:30-tól népzenei és néptáncprogrammal, valamint táncházzal várja a közönséget a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél. Emellett interaktív magyar népzene és autentikus néptánc is színesíti az Emlékpark programját.
A gyerekeket egész nap népi játszóház és kézműves foglalkozások, valamint a Nomád Parkban kialakított Nomád gyerekkuckó várja. A „Fordulj egyet, ne nevess!” népi divatbemutatón és beöltözős játszóházban pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a régi idők viseleteivel.
A gasztronómiai és kézműves programok mellett az érdeklődők előadást hallhatnak a dél-alföldi szélmalmokról az „Őrölj malom!” program keretében, valamint a Szeri Gyógynövényház és kert jóvoltából gyógyteák kóstolására is lehetőség nyílik. A rendezvény ideje alatt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark állandó és időszaki kiállításai is megtekinthetők.
A Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja jó alkalom arra, hogy a látogatók egyetlen nap alatt találkozzanak a dél-alföldi hagyományok számos formájával: a szőlőműveléstől és a népi gasztronómiától kezdve a kézművességen és a zenén át egészen a néptáncig és a honfoglalás-kori hagyományőrzésig.
Program
2026. szeptember 26., szombat
11:00-16:00 Nomád gyerekkuckó – Nomád Park
Pihenésre és játékra berendezett jurta kicsiknek és nagyoknak!
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
11:00-12:00 Íjásztatás – Nomád Park
Munkatársaink segítségével Önök is megtapasztalhatják, milyen érzés elődeink rettegett íjával lőni!
13:00-16:00 Gyógyteák az Emlékparkban – Szeri Gyógynövényház- és kert
Gyógynövényház- és kert bemutató teakóstolással.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a dél-alföldi szélmalmokról.
14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
15:00-16:00 Íjásztatás – Nomád Park
Munkatársaink segítségével Önök is megtapasztalhatják, milyen érzés elődeink rettegett íjával lőni!
14:30-16:00 Népzene, néptánc és táncház „Gyöprugi” Együttes, Mester László zenekara – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Egész nap:
Nomád Park:
X. századi tevékenységek: szalagszövés bemutató
Skanzen:
A puszták rajzolói. Faragás a Dél-Alföldön” c. kiállítás – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Szőlőpréselés, mustkóstoltatás – Szegedi tanya
Paprikafűzés és külüzés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Fafaragás – Községháza
Kézműves mesterség bemutatók aradi kézművesekkel (nemezelés, mézeskalács díszítés bemutató) – KözségházaInteraktív magyar népzene Mester László zenekarával – Skanzen területe
„Fordulj egyet, ne nevess!” Népi divatbemutató, beöltözős játszóház – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Szűrhímzés– Szeged-Alsóvárosi porta
Interaktív autentikus néptánc – Skanzen területeKádármesterség bemutató – Szentesi tanya
Kemencében sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
A Dél-Alföld „Mohácsa” c. kiállítás – Aula
„A Filoxéra 150” c. kiállítás – Hungarikum tárház
„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás
Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás
- Hirdetés -
