Tiltott halfogási eszközöket és fajlagos tilalmi időszakban kifogott halakat találtak a halőrök és a vízirendőrök közös akciója során a Tisza szegvári szakaszán.
Sikeres közös fellépést hajtott végre a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének halőri szolgálata és a tiszai vízirendőrség május végén. Az intézkedés eredményeként egy feltételezett orvhalászt értek tetten, aki több tiltott halfogási módszert is alkalmazott a folyó szegvári részén.
Az ügy egy április végi bejelentéssel kezdődött, amikor a halőrök tudomására jutott, hogy egy varsát helyeztek el a Tiszában. A megfigyelés során egy férfi került a hatóságok látókörébe, aki horgászként próbálta álcázni magát, ám később kiderült, hogy a területen sorhorgokat és csapóhorog jellegű szerelékeket is kihelyezett, amelyek használata tiltott.
A helyszíni ellenőrzés során számos illegális halfogó eszköz került elő, valamint több eltárolt halat is találtak. A varsából egy közel 6 kilogrammos süllőt mentettek ki élve, amelyet visszaengedtek a vízbe. Emellett harcsákat, pontyokat és keszegféléket is találtak, amelyeket az elkövető a víz alatt elrejtve tárolt.
Az ügy súlyosságát növeli, hogy a megtartott pontyok és harcsák fajlagos tilalmi időszakban kerültek kifogásra. A rendőrség lefoglalta a bizonyítékokat és büntetőeljárást indított orvhalászat, valamint tiltott halfogási módszerek alkalmazásának gyanúja miatt.
FOTÓK:
.
Fotók: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége
- Hirdetés -






