Belföld

Megbukott az álhírgyár, a Szőlő utca ügye sem segített a Tisza Párton

Egy, a hét elején készült közvélemény-kutatás szerint egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz 46 százalékos listás eredménnyel nyerne a 39 százalékos Tisza Párt előtt.

“A Tisza Pártnak nem sikerült átvenni a kezdeményezést a Szőlő utcai intézetben történtek átpolitizálásával, támogatottsága egy százalékponttal csökkent is november vége óta (40-ről 39 százalékra). Az eredetileg a kormánypárti háborúellenes gyűlés mellé tervezett mohácsi fórum helyett összehívott fővárosi demonstráció után is változatlan, hét százalékpontos a Fidesz (46 százalék) előnye a Tisza Párt (39 százalék) előtt” – írja nemrég megjelent elemzésében a Nézőpont Intézet. 

Kiemelték, 

a Nézőpont Intézet decemberi felmérése alapján egyértelműen elmondható, hogy a kormánypártok megnyerték a politikai őszt. A Tisza-adó népszerűtlensége, a jóléti intézkedések, a miniszterelnöki alkalmasság és a kormányoldal digitális aktivizálódása is javított a párt helyzetén a nyár eleje óta.

A kutatóintézet szerint nem véletlen, hogy a parlamenti küszöbtől változatlanul távol lévő Demokratikus Koalíció is a gyermekvédelmi kérdésből próbált politikai tőkét kovácsolni, ugyanakkor az akció Dobrev Klára számára nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miután pártja decemberben továbbra is csak 3 százalékon áll. 

Bejutó helyen áll azonban a Mi Hazánk Mozgalom (6 százalék) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (5 százalék) is.

A teljes népességben a magyar választók 40 százaléka szimpatizál a Fidesszel, 34 százaléka a Tisza Párttal, 6 százaléka a Mi Hazánkkal, 2 százaléka a Demokratikus Koalícióval és 3 százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal.

A Nézőpont Intézet kutatása december 15-én és 16-án között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto