Csongrád

Óvodákat újítanak meg Csongrádon

Négy tagóvodát újítanak meg Csongrádon mintegy 300 millió forintból uniós támogatással – tájékoztatta portálunkat az önkormányzat.

A közlemény szerint a város hat óvodájából négy tagintézményt érintő fejlesztések a tervek szerint jövő év tavaszára, nyarára valósulnak meg.

A következő hónapokban valamennyi érintett tagintézményben – a belvárosi Delfin, a Fő utcai Platánfa, a Csongrád-Bokroson működő Napsugár és a bökényi városrészben található Napraforgó óvodában – teljes egészében felújítják a játszóudvarokat. Az új burkolatot kapó udvarokon játszóvárakat, hintákat, trambulinokat, mászókákat, libikókát, kötélpiramist, függőágyat telepítenek.

Két tagintézmény fenntartható és gazdaságos működtetését újonnan telepített napelemek biztosítják majd. A Csongrád panelházas városrészében, 1979-ben átadott Napraforgó óvodában teljes egészében felújítják a tálalókonyhát, korszerűsítik az épület elektromos hálózatát, valamint kicserélik a radiátorokat is.

Az uniós és hazai kormányzati forrásból megvalósuló projekt költségvetése 295,163 millió forint – áll a közleményben.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szociális területen dolgozókat ünnepelték Csongrádon 

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Elindult az élet a Csongrádi Csaholdában, kutyaovi és közösségi programok várják a gazdikat

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto