Csongrád

Színek a város szívében – Szító Imi falfestményei új arcot adnak Csongrádnak + GALÉRIA!

Van egy fiatalember Csongrádon, aki nemcsak tehetséges, hanem lelkes és elhivatott is. Szító Imi, ahogy sokan ismerik, gyerekkora óta szenvedélyesen rajzol. Már egészen kicsi korában is látszott, hogy van érzéke a formákhoz, színekhez, mivel olyan grafikákat készített, amilyeneket felnőttek is megirigyelnének.

Ez a tehetség azonban nem merült ki a gyerekkori rajzlapokon. Imi mára egy energikus, tudatos és kreatív fiatal lett, aki nemcsak fejlesztette, hanem meg is találta a helyét és célját a művészetének, mégpedig szebbé és értékesebbé tenni vele a várost, ahol él. Az ötlet egy egyszerű, ám sokakat zavaró jelenségből született: a falfirkákból. Csongrád Bökényi városrészében, ahol ő maga is lakik, rengeteg olyan falfirkát látott, amelyek inkább elcsúfították a környezetet, mint díszítették. Ez inspirálta arra, hogy kezdeményezzen valamit, ami maradandó és üzenete is van.

Felkereste az önkormányzatot, egyeztetett a helyiekkel, és hamarosan el is készült az első falfestmény, amely nemcsak egy épületet tett különlegessé, hanem egy egész városrész hangulatát emelte új szintre. A siker nem maradt el, bár nem ezt tartja a legjobb munkájának, de ez adott új ötleteket.

Következő állomás a HSZC Sághy Mihály Technikum Szakképző Iskola és Kollégium volt, ahová maga Imi is járt. Itt is engedéllyel dolgozott, de szabad kezet kapott. A falra került mű nemcsak látványos, de mélyebb gondolatokat is közvetít: „Szeresd önmagad, szeresd a szakmád, érezd jól magad!” Egyediség, önazonosság, pozitivitás, mint kulcsszavak az alkotótól, de természetesen, mindenki azt lát bele, amit szeretne A diákokhoz közel álló stílus, az ő világuk nyelve és üzenetei tették ezt a falfestményt az iskola egyik legkülönlegesebb pontjává. 

Azóta már egy óvoda aszfaltját is díszíti egy újabb alkotása, és további projektek is készülőben vannak. Egy Csongrádi általános iskola is hamarosan saját falfestményt kap. A részletek még titkosak, de az biztos: Imi keze nyomán, nemcsak színesebb, hanem gondolatgazdagabb is lesz a környezet. Művei előtt sokan megállnak egy pillanatra. Van, aki elmosolyodik, van, aki elgondolkodik. Ez az igazi ereje az ő munkáinak. Nem csupán nézni lehet őket, hanem érezni is és talán egy kicsit más szemmel nézni a világot.

Egy igazán tehetséges, érzékeny és rendkívül kreatív fiatalember ő, aki nemcsak megmutatja a városnak, mire képes, hanem közben üzen a szépségről, az önazonosságról, és arról, hogy mindannyian hozzá tudunk tenni valamit ahhoz, hogy élhetőbb, szerethetőbb hely legyen Csongrád.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A csongrádi Barna ikrek az Európa-bajnokságra készülnek, de távolabbi a cél az Olimpia

cs3_szerk2

47-en kerékpároztak Firci tanár úr emlékére Csongrádon

cs3_szerk2

Bajnok lett a Csongrád Draxi-Gép Kft. felnőtt csapata!

cs3_szerk2

Őszinte mosolyok, tiszta versenyszellem – ilyen volt a Ponty-Porontyok Úszóverseny Csongrádon

cs3_szerk2

Új lendülettel indul a szezon a csongrádi Körös-torokban

cs3_szerk2

Cirkusszal várja az apróságokat gyereknap alkalmából a csongrádi Babamúzeum

cs3_szerk2

Díjazták a jó tanuló, jó sportoló diákokat Csongrádon

cs3_szerk2

Polgármesteri dicséretben részesültek a kiemelkedő csongrádi diákok + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Kis pillangók nagy kalandja – túrán a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda legkisebbjei

cs3_szerk2