Szentes

Saját kedvesét tüntette ki Szentes polgármestere, százezreket tett ezzel a családi kasszába

A legutóbbi testületi ülésen arra kérték Szabó Zoltán Ferenc polgármestert, hogy amennyiben ismételten családtagját akarja kitüntetni, ne egyszemélyben döntsön, hanem vigye a testület elé a kérdést. 

Történt ugyanis, hogy idén augusztusban – mint minden évben – elismeréseket adtak át a köztisztviselőknek. Szabó Zoltán Ferenc a saját párját is jutalomban részesítette, aki egy hivatalban dolgozik vele. Az elismeréssel egy havi fizetés is járt, így újabb több százezer adóforintot lapátoltak be a családi kasszába. 

Fontos leszögezni, hogy Szabó lépése jogilag rendben van, azonban morálisan kérdéseket vet fel. Erre hívta fel a figyelmet a legutóbbi testületi ülésen Sipos Kitti Lídia is, aki arra kérte a polgármestert, hogy a következő alaklommal, amikor családtagját tünteti ki, vigye a kérdést a grémium elé, és ne egymaga döntsön. 

Tekintettel arra, hogy a polgármester munkáltatója a képviselő-testület, nem lenne ördögtől való, ha kikéri a véleményüket, mielőtt adóforintokat dugdos családtagjai zsebébe. 

Ne feledjük azt a botrányt se, hogy Szabó Zoltán Ferenc saját magának is megszavaztatott 1 millió 300 ezer forintot, „szabadságmegváltás” jogcímen. 2024. január 1. és szeptember 30. között 29 nap ki nem vett szabadsága volt, erre az időszakra utaltatta ki az adófizetők pénzét magának. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalma ma is gólt szerzett, fél lábbal az elődöntőben a válogatott

cs3-szerkeszto