Mindszent Sport

A második legjobb idővel döntős az Ugrai Pannával felálló 4×200 méteres női gyorsváltó

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4×200 méteres női gyorsváltó a második idővel jutott döntőbe csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.

A staféta a kilencedik idővel (7:54.65) érkezett a francia fővárosba. A második előfutamban az ausztrálok mögött gyakorlatilag végig a második helyen haladtak a magyarok, akik 7:52.25 perces idővel összesítésben is másodikok lettek.

“Azért a szobámból kijöttem, de nagyon nehéz volt feldolgoznom, hogy kizártak az olimpiai előfutamból, ráadásul tovább is jutottam volna. Összeszedtem magam, nagyon sokan segítettek, és úgy voltam vele, hogy a lányokért akkor is ki fogom úszni magam” – mondta az MII-nek Pádár, akit egyéniben bemozdulásért diszkvalifikáltak a francia fővárosban.

“Sokkal jobb volt, hogy most én úsztam elöl, mert Minnának jó kis előnnyel tudtam átadni, így lesz délután is” – jegyezte meg a 18 éves Pádár, aki eddig rendszeresen a befejező ember volt.

“Nagyon jó volt a sorrend és a taktika, működött, hogy elöl Niki egy remek kezdést adott, ebből pedig mindannyian táplálkozni tudtunk a folytatásban. Este ugyanígy fogunk odaállni és kihozunk magunkból mindent” – mondta Ábrahám Minna.

Késely Ajna elárulta, a futam előtt próbálta nyugtatgatni társait rutinosabbként: “Ugyanazt a lendületet és felszabadultságot kell hoznunk este, csodálatosan teljesítettünk”.

Késely hozzátette, Ugrai a futam előtt azt mondta neki, “akkor is érjenek be, ha letörik a körmük”, vele pedig éppen ez történt meg.

“Nagyon jól jöttek a lányok, én pedig úgy voltam vele, hogy ezt már nem szabad elrontani. Nekem ez volt a főpróbám igazából, örülök, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra, ami szerintem sikerült. Remélem, a jövőben ez egy még összeszokottabb váltó lesz” – nyilatkozta Ugrai Panna.

A szám döntőjét 22.03-kor rendezik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Menekülni próbált a rendőrök elől egy mindszenti férfi – három eltiltás sem tartotta vissza

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto

Közel 140 rajttal rendezték meg a XIII. Serházzugi Hosszútávúszó Versenyt a Kis-Tiszán

cs3-szerkeszto