Belföld

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Aggasztó, hogy a NATO irányt váltott az ukrajnai háború támogatása ügyében és arra készül, hogy Ukrajna oldalán bevonódik a háborúba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely hozzátette: korábban a NATO csak kommentálta az ukrajnai történéseket, de nem vált a konfliktus tevékeny részesévé, és a világháború veszélyére hivatkozva utasította el a beavatkozás lehetéségét.

Mint mondta, ebben “éles és rosszirányú negatív fordulat állt be”, nyilvánosságra került egy NATO-Ukrajna-misszió terve, azaz a NATO arra készül, hogy Ukrajna oldalán a gyakorlatban is bevonódik a konfliktusba, létre akarnak hozni egy 100 milliárd dolláros alapot, amivel a katonai kiképzést akarják segíteni és a fegyverszállítást koordinálni.

Közölte: Magyarország mint NATO-szövetséges komolyan aggódik emiatt, Magyarország ugyanis védelmi szövetségként tekint a NATO-ra.

Azért léptünk be a szövetségbe, mert egymást akarjuk megvédeni, és nem azért, hogy együtt lépjünk fel, más ellen, bármilyen megalapozott morális érvelés is álljon emögött – emelte ki.

A miniszter elmondta, keddi ülésén a kormány elemezte a nemzetközi politikai és katonai helyzetet. Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, a következő fél év világpolitikai eseményei döntőek lesznek abból a szempontból, hogy a háború vagy a béke irányába mozdul-e el a világ és Európa – mondta.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto