Szentes

Bozó Zoltán: a jelenben élünk, de a jövőben gondolkodunk

Kedden rendezték a Cégek Piacát Szentesen, ahol a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum iskolái várták a jövő szakembereit. A diákokat meglátogatta Bozó Zoltán, a metALCOM tulajdonosa is.

A metALCOM Zrt. fontos hangsúlyt fektet a fiatalok képzésére, ezért duális partnerként rész vesz a szentesi oktatásban. HSZC Szentesi Pollák Antal Technikummal együttműködésben dolgoznak azon, hogy minél talpraesettebb tanulók kerüljenek ki az intézményből, versenyképes tudással.

A Cégek Piaca rendezvényen a HSZC iskoláinak partnerei, gyakorlati oktatóhelyei vesznek részt, és igyekeznek minél több érdeklődőt meggyőzni, hogy szakmát tanulni menő és kifizetődő!

„Alapelv a metALCOM Zrt. cégpolitikájában, hogy a jelenben élünk, de a jövőben gondolkodunk. A metALCOM Zrt. mint a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum duális képzésének partnere, harmadik éve vesz részt a Cégek Piacán. Én is kilátogattam a rendezvényre, és találkoztam a szentesi diákokkal” – írja a közösségi oldalára feltöltött posztjában Szentes egyik legnagyobb cégének felépítője.

Fotók: Bozó Zoltán közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto