Sport

Óriási siker, az Eb-részvétel küszöbén a magyarok

A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, majd Strahinja Pavlovic fejesével a 33. percben egyenlítettek a vendégek, akik nem örülhettek sokáig, mert egy perccel később Sallai Roland bombagóljával ismét a hazaiaknál volt az előny. A második félidő is élvezetes futballt hozott, de gólt nem, így a magyarok három ponttal elhúztak a második szerbektől és öttel a harmadik montenegróiaktól.

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.

Magyarország-Szerbia 2-1

Puskás Aréna, 58 215 néző, v.: Francois Letexier (francia)
    gólszerzők: Varga B. (21.), Sallai (34.), illetve Pavlovic (33.)
    sárga lap: Varga B. (78.), Botka (93.), Kalmár (94., lefújás után), illetve Milenkovic (77.)
    kiállítva: Kalmár (a lefújás után)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto