Szentes

Szentesi vendéglátóhely: nem szolgálunk ki 18 év alatti vendéget alkohollal

Reagált a szentesi vendéglátó egység olvasónk azon írására, melyben arra figyelmeztetett, hogy kiskorúakat szolgálnak ki alkoholos italokkal. Bella meghívást kapott a helyre, hogy rendezék a nézeteltérést.

„A helyzet az, hogy munkatársaink kínosan ügyelnek rá, hogy 18 év alatti személyt ne szolgáljanak ki alkoholos itallal, ezt egyébként szúrópróba szerűen rendszeresen ellenőrzik is a megfelelő hatóságok és a dolog komoly büntetést von maga után. Egyébként érdekesnek találjuk ezt a nyílt levelet, melyben “Bella” nem akarta az esetet nagy dobra verni, de rögtön egy sajtóorgánumhoz fordult történetével. Ha én szülő lennék Bella helyzetében, biztosan az első dolgom lenne a megnevezett vendéglátó egységet felkeresni és magyarázatot találni. Nálunk összesen 7 biztonsági kamera rögzít 0-24-ben, többek között a pultot és a pénztárunkat is, mely felvételek 30 napon keresztül gond nélkül visszanézhetőek helyben. Így ezúton szeretnénk Bellát meginvittálni, amennyiben ő egy valós személy és nem csupán egy lejáratás kitalált szereplője, hogy fáradjon be hozzánk, vendégünk egy jó limonádéra és közben lehetőséget kínálunk rá, hogy a szóban forgó délután rögzített anyagát tekintsük meg együtt és bizonyosodjunk meg róla, hogy gyermeke egyáltalán járt-e nálunk és ha igen, akkor őt ki szolgálta ki és mivel. Amennyiben ez így megtörtént, akkor én személyesen javaslom, hogy forduljon a megfelelő hatósághoz és éljen ellenünk hivatalos panasszal. Ennek minden következményét vállalni fogjuk!” – írja a vendéglátóhely.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto