Belföld

Erdélyi együttes nyerte A Dal 2023-at

Az Éjféli járat az év dala; a Titán nyerte az idei nemzeti dalválasztó show-t. A Duna könnyűzenei dalversenyének győztese “Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj “Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szombaton késő este az MTI-t.

    Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő nyolc dala szimfonikus változatban versengett az év dala címért a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szombaton – írták a közleményben.
    A magyar zenék versenyében a zsűri ismét a nézőkkel együtt kereste az ország slágerét. Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a blues hangzású Nincsen semmi boldogságom Panka ás Kristóf előadásában, a szólistává előlépett Szebényi Dániel Vigasztaló című produkciója, a filmzenehatású Éjféli járat a szászrégeni Titántól, valamint az énekes-dalszerző Szekeres András lírai dala, Az ősz. A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal az Éjféli járat című dalt választották az év magyar slágerének.
    A Titán megnyerte “Az Év Dala 2023”, valamint a Petőfi Zenei Díj “Év dala 2023” elismerést, emellett – a hazai piacon egyedülálló módon – a zenei produkciója fejlesztésére fordítható tízmillió forintos pénzjutalmat is kap.
    A döntőbe jutott másik hét versenyző is pénznyereményben részesül. A legjobb négy között végzett másik három produkció előadója öt-öt millió forinttal, a további négy finalista – a mezőny metál képviselője, az EVERFLASH az ukulelés Mocskonyi Dörgő, az egyből magával ragadó QUACK, és a fesztiválhangulatú Roy Galeri – egy-egy millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét – ismertették.
    A magyar könnyűzene ünnepére, A Dal 2023 fináléjába extra produkcióval tért vissza Oláh Ibolya. A rövidesen megjelenő nyereménylemezének egyik új dala, az Ami a szívemen, az a számon televíziós premierként debütált a Dunán. Az énekes a “Nem adom el” című dallal nyerte meg tavaly a dalválasztót, és ezzel az “Az Év Dala 2022” címet.
    Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Mintegy félezer pályaműből negyven dal kapott páratlan lehetőséget a főműsoridős bemutatkozásra. A Dal 2023 kiválasztottjaira izgalmas kihívás várt, a produkcióknak fordulónként meg kellett újulniuk, míg az elődöntőben akusztikus hangszerelésben, a döntőben szimfonikus feldolgozásban hangoztak el a dalok.
    A műfaji sokszínűséget támogató rangos zenei verseny fellépői idén is megemlékeztek hazánk nagyjairól, és egy új dal született Petőfi Sándor, Madách Imre és a Himnusz bicentenárium tiszteletére Kétszáz év címmel. A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a hazai könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai zenekultúrát, és őrizze a magyar nyelv értékeit – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto