Belföld

Ma a Kossuth téren tart misét a szentatya

A vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.

A szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon az eseményeket.
    A szervezők azt javasolják a résztvevőknek, hogy gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet.
    A térre tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket.
    Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.
    Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban – a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével – nem haladhatja meg a másfél métert.
    A Kossuth téri szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
    Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.
    Ferenc pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban a vasárnapi események is élőben lesznek láthatók, hallhatók.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jó hír a csongrádi és szentesi pedagógusoknak! Minden idők legnagyobb béremelése érkezhet!

Szabó Viktor

Óriási támogatásokat jelentett be Nagy István

Szabó Viktor

IDEA: A Fidesz nagy előnnyel vezet

Szabó Viktor

Kiderült, miért szeretnek a szúnyogok egyes szentesieket és csongrádiakat jobban, mint másokat

Szabó Viktor

A Fidesz jelöltje nagy fölénnyel győzött a ráckevei időközi választáson

Szabó Viktor

Elhunyt Lang Györgyi, a Pa-dö-dő énekese

Szabó Viktor

Benyújtották a törvényjavaslatot a földadó kivetésének megtiltására

Szabó Viktor

Ebből még baj is lehet: Ukrajna zsarolni kezdte Magyarországot, Brüsszel jóváhagyásával leállíthatják a Barátság vezetéket

Szabó Viktor

Mentesül a bejelentés alól az összes háztartási kút

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább