Szentes

Kulturális örökség napjai – Nyílt napokkal és történelmi sétákkal is várják az érdeklődőket Szentesen, Szegeden és Csongrád-Csanád megyében

A szegedi Városházán nyílt napot szerveznek, valamint történelmi, építészeti, irodalmi sétákkal és ingyenes tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket a megyeszékhelyen, Szentesen a Tóth József Színház és Vigadó történetét ismerhetik meg az érdeklődők.

    A programok Szegeden már pénteken elkezdődnek. Este héttől a Somogyi könyvtártól egy hangulatos, várostörténeti séta indul, ahol a kivilágított Szeged érdekességeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
    A programsorozaton vasárnap délelőtt tíztől nyílt napot szerveznek a szegedi Városházán, ahol megtekinthető lesz például a díszterem, az úgynevezett Sóhajok hídja, valamint lehetőség nyílik felmenni a toronyba is. Az idegenvezetéssel kísért bemutatók félóránként indulnak délután fél ötig. A városházát a szegedi árvíz után Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint építették át 1883-ban. A historizáló – főként neobarokk – stílusú épület formavilágán felfedezhetők az építészpárosra később jellemző magyaros motívumok.
    Klebelsberg Kunó a szegedi Dóm tér megálmodásával méltó otthont akart teremteni az Erdélyből Trianon után oda menekült püspökségnek és egyetemnek. Szombaton délután három órától az érdeklődők megismerkedhetnek a Dóm tér történetével, a Nemzeti emlékcsarnok szobraival és a tér legnépszerűbb eseményének, a Szegedi Szabadtéri Játékoknak a múltjával is.

Szentesen a Tóth József Színház és Vigadó történetét ismerhetik meg az érdeklődők. 10 órára várják az érdeklődőket.
    Mórahalmon az Ezer Év Parkjában a Petőfi és kora című időszaki kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap délelőtt tizenegy, délután pedig három órától, ingyenes tárlatvezetéssel. Makón szombaton délután kettőtől József Attilához kötődő örökségeink megtekintése céljából szervezett kerékpártúrára hívják a látogatókat.
    Az országos programsorozathoz a kiemelt eseményeken kívül számos könyvtár, színház, tájház és egyéb kulturális intézmény is csatlakozott, ahol a látogatók szintén betekintést nyerhetnek kulturális örökségünkbe.
    A Csongrád-Csanád megyei eseményekkel kapcsolatos további részletek, a programokon való részvételi tudnivalók az oroksegnapok.gov.hu/programok oldalon tekinthetők meg.

Fotó: oroksegnapok.gov.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto