Külföld

Úzvölgyi katonatemető – A román védelmi tárca elkezdte a sírkert átvételének az előkészítését

Fotó: MTI

A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.

A tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel.
    “A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről” – mondta Gabriel Les.
    A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a “nemzetközi temetőben” található emlékműveket összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az Úzvölgyi temetőben nyugszanak.
    A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele.
    A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dancila miniszterelnök is megemlítette szombaton.
    A Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel. A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot. Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen. Gyakorlatát később Hargita, és Maros megye prefektusa is átvette és Kovászna megyei hivatali utódjai is folytatták. 2015-től a Dan Tanasa blogger által alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) foglalkozik a magyar szimbólumok és feliratok elleni pereskedéssel.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

cs3_szerk2

Beiktatták Donald Trumpot, a 47. amerikai elnököt

cs3_szerk2

Izraelben bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

cs3_szerk2

Hatalmas győzelemmel söpörte le az asztalról ellenfelét Orbán Viktor szövetségese

cs3_szerk2

Magyarország ismét kulcsszerepben: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

cs3_szerk2

A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Emlékezés a 2004-es indiai-óceáni cunamira – 20 év távlatából

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kilábalunk a háborúból

cs3_szerk2

Orbán Viktor: hatalmas sikerekkel záruló félév volt az elnökség

cs3_szerk2