Belföld

Jövő hétfőn ismét megjelenik a pályázati felhívás a Falusi civil alapra

Március 8-án ismét megjelenik a felhívás a Falusi civil alapra a kormany.hu oldalon, a keretösszeg ezúttal is ötmilliárd forint lesz – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban.

    Gyopáros Alpár elmondta, a múlt évi felhívásban 1580 olyan civil szervezet nyert támogatást, amely ötezer lélekszám alatti településen működik.
    A program sikeres volt, ezért jelentősebb változtatás nélkül ismétlik meg a felhívást, vagyis ingatlanvásárlásra és -felújításra maximum hatmillió forintig, gépjárműbeszerzésre maximum ötmillió forintig, eszközvásárlásra, vagy programok szervezésére, lebonyolítására pedig két-kétmillió forintig lehet pályázni.
    A pályázatokat április 7. és május 7. között lehet benyújtani, a lebonyolító szervezet a Bethlen Gábor Alapkezelő – tette hozzá.
    Kiemelte, hogy amíg Magyar falu program lesz, addig “jó eséllyel” Falusi civil alap is.
    Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy Mihályiban a Rozmaring Néptáncosok Baráti Köre Egyesület ingatlanvásárlásra pályázott sikeresen tavaly; ezzel új otthonát alakítja ki az egyesület.
    Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti együttműködési alap, a Falusi civil alap és a hamarosan meghirdetendő Városi civil alap révén mintegy húszmilliárd forint keretösszeggel tudják támogatni a hazai civil szervezetek működését, amelyek száma közelít a hetvenezerhez.
    Elmondta, hogy a Falusi civil alapban az idén kisebb változtatások szerepelnek: az a szervezet, amelyik tavaly gépjárműbeszerzésre pályázott sikeresen, az idén erre nem pályázhat, illetve az a szervezet, amelyiknek sikeres pályázata volt tavaly ingatlanvásárlásra, az idén erre nem, legfeljebb a felújításra nyújthat be pályázatot – sorolta.
    Pályázatot az a szervezet nyújthat be, amelyiket 2020. december 31-ig jogszerűen bejegyeztek – közölte.
    Hozzátette, hogy a közeljövőben meghirdetendő Városi civil alapnak is ötmilliárd forint lesz a keretösszege.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eddig bírták: 4 helyettes államtitkár és 1 államtitkár is távozik a kormányból

cs3-szerkeszto

Vizsgálatot indít a NAIH az ügynökakták ügyében –sérelemdíjat is követelhetnek az érintettek

cs3-szerkeszto

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto