Belföld

Nyomozást indított a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában keletkezett füst miatt

pink smoke bomb .festival color smoke signal burning

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában szerdán történtekkel kapcsolatban, az ügyben, hogy az épületben füstöt okozott egy pirotechnikai eszköz – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

    A rendőrség csütörtöki közleményében az áll, az Országgyűlési Őrségtől szerdán 18 órakor érkezett jelzés feléjük, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett.
    A rendelkezésre álló információk szerint az épület második emeletén egy irodában, az ott jogszerűen tartózkodók környezetében egy pirotechnikai eszköz működésbe lépett, amely beindította az objektum tűzvédelmi rendszerét.
    Az üggyel kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) rongálás miatt indított nyomozást, amelyben tanúkat hallgattak ki. A KR NNI szakértőket rendelt ki a büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében – tették hozzá.
    Az esetről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este a Jobbik egyik szakértőjének kezében működésbe lépett egy füstgránát. Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző és a tűzvédelmi rendszert. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök.     A Jobbik közleményben tudatta, egy “vétlen” kollégájuk kezében indult be egy füstgránát, amelyre leltározás közben talált; egyelőre tisztázatlan, hogyan és mikor a kerülhetett az épületbe az eszköz.

MTI

A kiemelt kép illusztráció: Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fidesz-KDNP: 2026-ban is háborús uniós költségvetést akar Brüsszel és el akarja indítani a migránsok erőltetett betelepítését

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 1 millióan már kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A tiszás elemző kikotyogta: mindig kiállnak Ukrajnáért, csak nem most kell ezt elmondani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elindult az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

cs3-szerkeszto

Bárki magára öltheti Orbán Viktor rajzát, ráadásul nemes célt is támogat vele 

cs3-szerkeszto

Kitálalt a bennfentes tiszás, így épült fel a lista a kiszivárgott adatokkal

cs3-szerkeszto

A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

cs3-szerkeszto

Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány

cs3-szerkeszto

Óriási bejelentést tett Orbán Viktor: megduplázzák a nevelőszülők alapdíját! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto