Belföld

Csaknem kétezer elektromos jármű megvásárlásának támogatásáról született már döntés

EV electric car pluged charging at a recharge station in the city

Összesen mintegy 6 milliárd forinttal támogatja a kormány több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzését a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben, mostanra már több mint 1600 pályázat rendelkezik támogatói okirattal csaknem kétezer jármű megvásárlásához – közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a tárca tájékoztatása szerint.

    A támogatott járművek mintegy fele esetében a vásárlások is megkezdődtek – tette hozzá az államtitkár.
    A közleményben felidézték, hogy az ITM idén májusban meghirdetett, elektromos járművek vásárlását támogató kiírásának eredeti, 5 milliárd forintos keretösszege villámgyorsan kimerült. A pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni. Az élénk érdeklődés miatt a kormány mintegy 882 millió forinttal megemelte a támogatást, a többletforrásnak köszönhetően a kiírási feltételeket teljesítő összes pályázó kedvezményesen vásárolhat elektromos járművet.
    A legalább a megrendelésig eljutott beszerzések összértéke meghaladja a 3,6 milliárd forintot. Néhány tucat pályázatnál a hiánypótlás zajlik, az elbírálás tehát hamarosan lezárul – összegezte Kaderják Péter.
    Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez. Az igények körültekintő előzetes felmérésének köszönhetően a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette – jelezte a tárca.
    A kormányzati program a közlemény szerint felgyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott.
    Az első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv a Zöld Busz Programmal a helyi közösségi közlekedésben is növeli a tiszta járművek arányát. A kormány tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít az elektromos buszok beszerzéséhez és forgalomba helyezéséhez a nagyvárosokban. Bemutatkozásként először a debreceniek próbálhattak ki ingyen egy korszerű és környezetkímélő járművet szeptemberben, októberben a békéscsabaiakon a sor, a program további hét helyszínen folytatódik majd – emelte ki az államtitkár.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto