Belföld

Nagyon sikeres a nagycsaládos autóvásárlási program

Április végéig 3605 hétüléses új autóra kötöttek összesen több mint 10 milliárd forint értékű lízingszerződést a nagycsaládosok a 2019 júliusában indult állami autóvásárlási programban – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A feltételeket teljesítő családok maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, a jóváhagyott lízingszerződések száma meghaladja a 4 ezret, vagyis több mint 400 autó esetében már zöld utat kaptak az érintettek, de az autó átadása még nem történt meg. Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja a közleményben elmondta, a jóváhagyott és a megkötött szerződések száma közötti különbség azzal magyarázható, hogy sok esetben a megrendelt autók csak hónapokkal később érkeztek meg a kereskedőkhöz. A kereslet alakulásáról a Magyar Lízingszövetség szakembere elmondta: a múlt év végén és az idei év elején volt jelentős az érdeklődés. Tavaly októberben 548, novemberben 498, decemberben 576, januárban pedig 473 lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok a program keretében. Ezzel szemben februárban 369, márciusban 399, áprilisban pedig 242 finanszírozási kérelmet hagytak jóvá a lízingcégek. A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló 45/2019. (III. 12.) Korm. rendelethez kapcsolódó rendelkezések szerint, ha a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló 45/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése szerinti határidő a veszélyhelyzet ideje alatt járt le, a határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig meghosszabbodik.

Forrás: MTI, Kiemelt kép: Shutterstock



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto