Csongrád

Felfüggesztett börtönre ítélte a Csongrádi Járásbíróság a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási asszonyt

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

    Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
    A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán. Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.
    Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták.    
    Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2

Csúcsformában Szentes és Csongrád tűzoltói a FireCross csongrádi fordulójában

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2

A Bodor Martin Családi Borászat tarolt a csongrádi Város Bora választáson 

cs3_szerk2