Belföld

Ma van a magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.

A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.
A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.
1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll).
Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.

A koronavírus-járvány miatt idén a Nemzeti Színház társulatának tagjai az egészségügyi előírásokat a legszigorúbban betartva, otthonukban rögzítették Babits Mihály Esti kérdés című költeményét, a felvételekből közös videó készült a költészet napjára – közölte a teátrum szombaton az MTI-vel.

    A költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük, amelyre a Nemzeti Színház minden évben különleges programokkal készül. Idén – a rendkívüli körülményekhez alkalmazkodva – versvideóval lepte meg közönségét a teátrum társulata – olvasható az összegzésben.
    A közlemény felidézi, hogy Babits Mihály filozófiai kérdéseket felvető költeménye, az Esti kérdés 1909-ben, még a világháború előtt íródott. Az ötvenhárom soros mű egyetlen mondatként kutatja a legfontosabbat: miért élünk?
    “A vers a mindenek feletti remény egyik legszebb himnusza, a magyar költészet egyik mesterműve, amely, különösen utolsó soraival, azt sugallja, hogy minden helyzeten és minden nehézségen átvezet bennünket a jövőbe vetett hit” – olvasható a közleményben.
    A verset a Nemzeti Színház társulatának 36 színésze mondja el, köztük a legfiatalabb a végzős egyetemi hallgató Szász Júlia. Szerepel a klipben Törőcsik Mari is, aki azt ugyan nem vállalta, hogy verset mond, de küldött egy mostanában róla készült videófelvételt. A színészek mind maguk készítették a felvételt a saját versmondásukról, az idősebbek számára különösen izgalmas és érdekes volt, hogy a telefonjuk vagy a számítógépük segítségével hogyan tudnak minőségi művészi produktumot létrehozni és azt továbbítani – írták.
    A klipben feliratozva olvasható a vers, a hallássérülteket segítve. A versvideó a https://youtu.be/NKYXxAZ8hSM linken érhető el.
    A közlemény felidézi, hogy a Nemzeti Színház társulata SZÍN-HÁZ-HOZ címmel egy hete online magazint készít, melyben a színészek személyes gondolataikat, kedvenc szövegeiket, a karanténéletük “rejtelmeit” osztják meg. Ezek a tartalmak minden hétköznap 16 órától kerülnek fel a színház Facebook oldalára.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor