Csongrád

Életre kelt a történelem a Tari László Múzeumban 

Rendhagyó módon emlékeztek meg március 15-éről a csongrádi Tari László Múzeumban. Az intézmény ezúttal nem csupán egy kiállítással idézte fel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, hanem a helyi vonatkozásokat állította a középpontba, és egy különleges történelemórára is meghívta az általános iskolás diákokat.

A program ötletgazdája Kovács Sándor történész, muzeológus volt, aki úgy gondolta, hogy a történelmet a gyerekek számára akkor lehet igazán közel hozni, ha nemcsak hallanak róla, hanem részeseivé is válhatnak.

A rendhagyó történelemóra két részből állt. Az első felében a diákok számos érdekes és hasznos információval gazdagodhattak a márciusi eseményekről, valamint arról is, milyen szerepe volt Csongrádnak a márciusi eseményekben. A gyerekek figyelmesen hallgatták az előadást, kérdeztek, és láthatóan nagy érdeklődéssel fordultak a helyi történelem felé.

A program második része azonban igazi izgalmakat tartogatott. A diákok két csapatra oszlottak. Az egyik az osztrákokat, a másik a magyarokat képviselte. A teremben egy hatalmas térkép szemléltette a korabeli vármegyéket, amelyekért a csapatok „csatába” szálltak.

A játék lényege az volt, hogy a gyerekek történelmi kérdésekre válaszoltak. Ha egy csapat helyesen felelt, elfoglalhatott egy előre kiválasztott vármegyét a térképen. A verseny hamar izgalmas küzdelemmé alakult, hatalmas örömmel szerezték meg a következő „területet” csapatuk számára.

A lelkesedés végig kitartott, a vármegyékért folytatott játékos csata pedig végül magyar győzelemmel zárult. A gyerekek azonban nemcsak nyertek, hanem rengeteget tanultak is közben és észrevétlenül mélyítették el tudásukat a történelemről.

Az előadás és az azt követő játékos versengés rendkívül élményszerűnek bizonyult, és nemcsak a diákok, hanem a jelenlévő felnőttek számára is emlékezetes maradt.

„Az ötlet még tavaly megszületett. Mi sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz, és ennyire élvezik majd a gyerekek. De szemmel láthatóan nagyon tetszett nekik, emellett sok új dolgot tudtak meg a márciusi eseményekről és az ezekhez kapcsolódó csongrádi történésekről” – mondta el Kovács Sándor muzeológus.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a csongrádi sághys oktatók Romániában

cs3-szerkeszto

Csongrádon ismét életre kelt a Húsvét a Fő utca mellett

cs3-szerkeszto

Csongrádon adták át a 40. befogadó játszóteret + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mesterséges intelligencia és digitális élmények a csongrádi Dianában

cs3-szerkeszto

Húsvéti programokkal várnak mindenkit az Új Bárka Házban

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto