Aktuális

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

Szentesen tartott lakossági fórumot a Fidesz–KDNP pártszövetség országjárása keretében Szabó István és dr. Simicskó István. A rendezvény előtt sajtótájékoztatón ismertették a fórum témáit: a választás tétjét, a háború kérdését, a migrációt és az energiaárakat.

Szabó István a térség identitásának és összetartozásának fontosságát is hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: Szentes, Csongrád és a Kisteleki járás közösségeit erős kötelék fűzi szülőföldjükhöz. „Mind érzi azt az anyaföldet és azt a hazaszeretetet, amit ezeken a szülőhelyeken megtalálunk” – mondta.

Kiemelte, hogy a vidék értékeit nem lecserélni, hanem megőrizni és fejleszteni kell, hiszen a fejlődés szerinte folyamat, nem pedig „hirtelen más irányba jött ötletelés”. Beszélt arról is, hogy a választókerület sokszínű: más adottságokkal élnek a feketeföldi gazdálkodók és más kihívásokkal a homokhátságon élők, ám mindkét közösség értéket képvisel. „Őket segíteni és támogatni kell, hogy békében, biztonságban itt helyben tudjon boldogulni az ember” – hangsúlyozta.

.

Dr. Simicskó István beszédében hangsúlyozta: a közelgő parlamenti választás tétje az, hogy „milyen jövőt választunk magunknak, milyen jövőt választunk gyermekeinknek és unokáinknak”. Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben a biztonság az elsődleges szempont.

„A béke óriási kincs és érték mindannyiunk számára” – mondta, utalva az orosz–ukrán háború következményeire. Álláspontja szerint a konfliktusnak nincs katonai megoldása, diplomáciai úton kell rendezni. Hozzátette: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háborúból, és megőrizze a békét.

A frakcióvezető beszélt a migráció kérdéséről is, amelyet továbbra is biztonsági kockázatnak nevezett. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a határkerítés megépítésével és a határok védelmével igyekszik megóvni a lakosság biztonságát és a keresztény kulturális értékeket.

.

Szó esett az energiaárakról és az Európai Unió Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásáról is. Simicskó István bírálta a brüsszeli döntéshozatalt, és úgy fogalmazott: „a béke jelenti a boldogulás feltételrendszerét”. Véleménye szerint a rezsicsökkentés és a családtámogatási rendszer megőrzése is a választás egyik tétje.

A sajtótájékoztatót követően a politikusok lakossági fórumon folytatták a beszélgetést, ahol a jelenlévők kérdéseire is válaszoltak. A rendezvény központi üzenete a biztonság, a béke és a nemzeti érdekek melletti kiállás volt.

FOTÓK:



- Hirdetés -