A természet szeretetére nevelés már óvodás korban elkezdődik és ezt a nemes célt támogatta az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezete is, amikor a madárbarát óvodák támogatására madáretetőket és madáreleséget adományozott a térség intézményeinek, illetve egy képes tájékoztatót.
A felajánlásnak köszönhetően Csongrádon már hat óvoda valamint a Felgyő község óvodája is egy-egy madáretetővel és a téli időszakra elegendő eleséggel gazdagodott. Az adományokat minden intézménybe Meggyesi József juttatta el, aki nemcsak az eszközöket adta át, hanem részletes útmutatást is nyújtott a helyes madáretetés szabályairól.
A tél végén, kora tavasszal a madarak számára még mindig nehéz időszak következik. Bár a naptár szerint közeledik a tavasz, a természetben ilyenkor még kevés a fellelhető táplálék. A rovarok száma alacsony, a talaj gyakran fagyott, a magokhoz és bogyókhoz is nehezebben jutnak hozzá. Ezért különösen fontos, hogy az etetést ne hagyjuk abba hirtelen a madarak ugyanis számítanak az etetőkre.
A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy:
csak megfelelő minőségű eleséget adjunk (napraforgómag, madáreleség-keverék) ha elkezdtük az etetést, azt a hideg időszak végéig folytassuk.
Az adomány célja nem csupán az, hogy a madarak könnyebben átvészeljék a telet, hanem az is, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedjenek meg a természetvédelemmel. A madáretető körül megfigyelhetik a különböző fajokat, megtanulhatják a gondoskodás fontosságát, és megtapasztalhatják, hogy a legkisebb segítség is számít.
A vadászok munkája sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Nemcsak a vadállomány kezelésével foglalkoznak, hanem a természet egyensúlyának megőrzésével, az élőhelyek védelmével és a madárvilág segítésével. A gyerekek számára talán úgy lehet ezt a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy a vadászok a természet őrzői, akik figyelnek az erdő és a mező minden lakójára. A most kihelyezett madáretetők nemcsak eleséget, hanem élményt és tanulságot is adnak a legkisebbeknek.
- Hirdetés -





