Belföld

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat – közölte a főispán pénteken a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Sára Botond azt mondta: azért hosszabbították meg az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat, mert az árréscsökkentéssel kapcsolatos intézkedések beváltak, hiszen csökkent az infláció, januárban kettő százalék körül volt.

De ennél talán még fontosabb – tette hozzá -, hogy az embereknél több pénz maradt, hiszen az árréscsökkentés arról szól, hogy meghatározott élelmiszerekre és háztartási termékekre kevesebbet kell fizetni.

Hangsúlyozta, hogy a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága ahogy eddig is, a jövőben is ellenőrzi fogja a kereskedőket, hogy senki ne tudjon ezzel nyerészkedni, ne keressen kiskapukat, hiszen a legfontosabb, hogy az embereknél maradjon a pénz.

Aki az árréscsökkentést kritizálja, az nem az emberek, hanem a kereskedők oldalán áll, hiszen nem abban érdekelt, hogy az embereknél maradjon minél több pénz, hanem az, hogy hizlalja a kereskedőknek a pénztárcáját” – fogalmazott Sára Botond.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor elrendelte a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

Este már Jézus feltámadását ünneplik a keresztények

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kritikus energiaválság közeledik Európában

cs3-szerkeszto

Budaházy Edda: Nem győzhet a balliberális oldal, ennek szellemében egyéniben a Fidesz jelöltjére szavazok + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

„A Mi Hazánk szavazói egyéniben inkább a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák” – Ifj. Hegedűs Lóránt arról, hogy mi is a tét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Magyarországra látogat az Amerikai Egyesült Államok alelnöke

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto