Csongrád

Adventi időszakban is színpadon a Csongrádi Színtársulat

Miközben sokan az adventi készülődés és az ünnepi nyugalom jegyében lassítanak, a Csongrádi Színtársulat számára ez az időszak az egyik legmozgalmasabb. Az év vége közeledtével egymást érik a meghívások. Hol mesejátékkal örvendeztetik meg a legkisebbeket, hol karácsonyi versekkel és dalokkal varázsolnak meghitt ünnepi hangulatot a közönség számára.

A társulat nemrég Bakson lépett fel, ahol a Micimackó című darabot adták elő a gyerekeknek. Az előadás azonban messze nem csak a legkisebbeket szólította meg, a jól ismert történet, a szerethető karakterek és a játékos megoldások a felnőttek számára is élvezetes színházi élményt nyújtottak. A közönség soraiban együtt nevetett több generáció, ami jól mutatja a társulat előadásainak erejét és varázsát.

A Csongrádi Színtársulat tagjai számára az advent és a karácsony akkor válik igazán ünnepivé, amikor előadásaikkal élményt, mosolyt és közös pillanatokat adhatnak szinte minden korosztálynak. Lelkesedésük töretlen, és igyekeznek minden meghívásnak eleget tenni, hiszen ebben az időszakban különösen fontosnak érzik, hogy jelen legyenek a közösségek életében. Szép lezárása volt ennek az időszaknak Csongrádon az Óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör néptáncosaival közösen előadott Luca-napi hagyományőrző műsor, amelyen ennek a jeles napnak a hiedelmeit, babonáit elevenítették meg december 13-án. 

A mesejátékok, előadások az ünnepi versek és dalok mind azt a célt szolgálják, hogy egy kis varázslatot vigyenek a hétköznapokba. A Csongrádi Színtársulat számára ez nem feladat, hanem küldetés, ők így járulnak hozzá az ünnep örömeihez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto