Belföld

43 új mentőautó áll szolgálatba

Az idén vásárolt 101 új, korszerű mentőautóból újabb 43 áll szolgálatba az országban – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence elmondta, évek óta folynak a fejlesztések az Országos Mentőszolgálatnál: mentőállomások épültek és újultak meg, valamint már másodszorra cserélik le a mentőautó-flottát.

Az idén vásárolt új autókkal egy évet fiatalodik az állomány – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy az új, nemzetközi összehasonlításban is korszerű, csúcstechnológiával ellátott autók nagyon fontosak a betegek, a járműben dolgozók, valamint a többi közlekedő szempontjából is.

Az elmúlt 15 évben jelentősen emelkedett a mentőszolgálat éves költségvetése is, míg 2010-ben 27 milliárd forint volt, mostanra ez 93 milliárd forintra nőtt 

– közölte Rétvári Bence.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy a mentőszolgálat 17 ezer dolgozója idén 1,3 millió betegnek segített és 50 millió kilométer tett meg az utakon.

A főigazgató bejelentette a mentőszolgálat január 15-től induló új kampányát, amelyben óvodás gyerekek könnyed, interaktív formában sajátíthatják majd el, hogyan tudnak segíteni a felnőtteknek, ha baj van.

Csató Gábor a közmédiának elmondta, hogy 

a 43 új autó 3,3 milliárd forintba került, a bennük található egészségügyi felszereléssel pedig majdnem ötmilliárd forint az összértékük.

Az új autók esetrohamkocsik, azaz az életmentéshez szükséges összes eszköz megtalálható bennük, mint például a lélegeztetőgép és a defibrillátor – fűzte hozzá a főigazgató.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szabó István: Orbán Viktornak megint igaza lett! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról

cs3-szerkeszto

A Tisza áradása rengeteg embert tett tönkre

cs3-szerkeszto

Az ukránok megfenyegették Orbán Viktor öt gyermekét és hat unokáját

cs3-szerkeszto