Csongrád Kék Hírek

Két lopást is órák alatt derítettek fel a csongrádi rendőrök

Két, rövid időn belül elkövetett lopási ügyet sikerült gyorsan felderítenie a rendőrségnek Csongrádon, miután egy férfi és egy nő ugyanazon a napon két különböző helyszínen is értékeket tulajdonított el. A hatóságok gyors reagálásának és a helyi segítségnek köszönhetően a bizonyítékok szinte órák alatt előkerültek.

Az első bejelentés július 12-én érkezett: egy felgyői férfi jelezte, hogy egy csongrádi szálloda konyhájából eltűnt a laptopja és a táskája – tájékoztatta portálunkat a rendőrség. A kár értéke mintegy 113 ezer forint volt. Alig egy nappal később újabb feljelentés érkezett – ezúttal egy csongrádi lakos tett bejelentést arról, hogy nála tartózkodó ismerősei, egy férfi és egy nő elterelték a figyelmét, majd 280 ezer forint készpénzt vittek el a konyhájából.

A rendőrök gyors adatgyűjtésbe kezdtek, és hamar egy közeli sörözőbe vezettek a nyomok. A pultos elmondta: a páros nem sokkal korábban járt náluk, és feltűnően „lobogtatták” a náluk lévő nagy mennyiségű bankjegyet. A vendéglátóhely kamerafelvételeit azonnal átadták a rendőröknek, amelyek alapján a sértett egyértelműen felismerte az elkövetőket.

A nyomozás során kiderült, hogy mindkét lopást ugyanaz a férfi és nő követte el. Ellenük lopás vétsége miatt indult eljárás.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy vályog épület és egy ól a bokrosi tanyavilágban

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a csongrádi sághys oktatók Romániában

cs3-szerkeszto

Csongrádon ismét életre kelt a Húsvét a Fő utca mellett

cs3-szerkeszto

Csongrádon adták át a 40. befogadó játszóteret + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mesterséges intelligencia és digitális élmények a csongrádi Dianában

cs3-szerkeszto