Belföld

Itt a fordulat, súlyos bajban a Tisza: már a Medián is a Fidesz erősödését méri

Nyolc százalékkal csökkent a kormányváltást szorgalmazók aránya, amely a legalacsonyabb szint 2024 nyara óta.

Látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya a Medián legfrisseb, november végén készített felmérésének adatai alapján, amelyet a HVG közölt.

A kutatóintézet novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a Fidesz profitálni is tudott, igaz, egyelőre kisebb mértékben. A Tisza továbbra is hibahatáron túl vezet a pártok versenyében, de Magyar Péter pártja már csak 5 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes szavazókorú népesség körében.

Szeptember eleje óta a Fidesz 3 százalékpontot, a Tisza pedig 1 százalékpontot javított, ugyanis hónapról hónapra csökken a bizonytalanok aránya.

 A Tisza előnye összességében 2 százalékponttal csökkent.

A választani tudók körében 4 százalékponttal, 6 pontra szűkült Magyar Péter pártjának előnye, míg a magukat biztos szavazónak mondók körében 3 százalékponttal csökkent a különbség, és most 50–40-re vezet a Tisza a kormánypárttal szemben. A Tisza Párt őrzi ugyan vezető pozícióját, de az mindenképp aggasztó lehet Magyar Péter számára, hogy a közhangulat megváltozni látszik – hívat fel a figyelmet e Medián. 

Az intézet adatai szerint jelentősen, 

a szeptemberi 60 százalékról 52 százalékra csökkent kormányváltást szorgalmazók aránya, ami 2024 nyara óta a legalacsonyabb szint.

Ugyancsak számottevő változás, hogy – a szintén legutóbb 2024 nyarán tapasztalthoz hasonlóan – 34 százalék szerint jó irányba, míg 60 százalék szerint rossz irányba tartanak a dolgok Magyarországon, amely adat borús képet fest ugyan, de javulás a szeptemberi 28–67-es arányhoz képest.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

cs3-szerkeszto

Magyar Péter pániküzemmódban: több ezer településvezetőt fenyegetett meg

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vasárnap sorsot választunk a hazánknak, nemzeti egységet hirdetünk!

cs3-szerkeszto

Alapjogokért Központ: Stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

cs3-szerkeszto

NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye

cs3-szerkeszto

Magyar Péter zárt ajtók mögött beismerte: „g…ci nagy háború lesz”

cs3-szerkeszto

Kiskorú elleni nemi erőszak miatt indult eljárás a Tisza csongrád-csanádi jelöltjével szemben

cs3-szerkeszto