Szentes

Szent István-napi programsorozat Szentesen

Az augusztus 19–20-án, az Ifjúsági Parkban és más helyszíneken zajló kétnapos rendezvény gazdag kulturális és zenei programokat kínál a helyieknek és az idelátogatóknak.

Augusztus 19-én 18 órakor orgonahangversennyel indul a programsorozat a Szent Anna templomban, majd este a Korinda Zenekar és a Csík Zenekar ad koncertet. A napot a Megyeháza udvarán megrendezett Hot Hit’s Festival zárja.

Másnap, augusztus 20-án délután a Hévízgyörki Aranyalma Hagyományőrző Együttes és a Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre lép színpadra, majd a Fedák Sári Színház művészei adják elő a Cintányéros cudar világ című műsort. Ezt követően a Jövőnkért Néptáncegyüttes bemutatója szórakoztatja a közönséget. 19:30-kor ünnepi beszédet mond Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere. Az est fénypontja a Zeng együttes nagykoncertje lesz.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kigyulladt egy ház Szentesen, két város tűzoltói siettek a helyszínre

cs3_szerk2

Minden készen áll: Szombaton Szentesre érkezik a SkillFest

cs3_szerk2

Legyél Te is egy különleges kisállat angyala!

cs3_szerk2

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magas színvonalon hajtotta végre a szentesi ezred katonái segítségével az állomány a rendkívül bonyolult gyakorlatot

cs3_szerk2

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Szánalmas fenyegetés: e-mailben próbálja megfélemlíteni a szentesi polgárokat a Tisza-támogató szennyoldal 

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

Honvédelmi versenyen arattak sikert a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2

Transzparens Oktatásért: a diákok érzelmeire, lojalitására építve igyekeztek politikai tőkét kovácsolni egy személyes bosszúból

cs3_szerk2