Csongrád

Hősiesen mentettek életet Csongrádon, a Körös-torokban

Egy szomorú, mégis reményt keltő esemény történt a napokban Csongrádon, a népszerű Körös-torok üdülőövezetben. Egy idősebb férfira találtak rá eszméletlen állapotban, a víz felszínén sodródva, jóval a bólyákon túl. A tragikus helyzetben a gyors felismerés és a példamutató segítségnyújtás tette lehetővé, hogy a férfit kiemeljék a vízből, és az újraélesztést megkezdhessék.

A vízen SUP-deszkáikkal tartózkodó Rácz Bendegúz és Rácz Attila testvérpár nagybátyjukkal együtt vettek észre egy furcsa tárgyat a vízben. „Először egy farönknek hittük, de ahogy közelebb sodródott, egy emberi arcot láttunk meg. Teljesen lesokkolódtunk, de ösztönösen indultunk felé” – emlékeztek vissza a fiúk.

Azonnal a segítségére siettek az eszméletlen férfinak. Felhelyezték a SUP-ra, majd a bokapánt segítségével megkezdték a partra vontatását. A nagybátyjuk folyamatosan sípolt a mentőmellényén lévő síppal, és segítségért kiabált. A partot elérve a fiúk megkezdték az újraélesztést, majd egy ápolónő is odaért, aki átvette a szakszerű segítségnyújtást.

„Az ilyen helyzetekben a gyors felismerés és az azonnali cselekvés életet menthet – ahogy most is” – hangsúlyozta Kiss István, a Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Start Szociális Szövetkezet elnöke, aki telefonos értesítést kapott a vízibalesetről, és azonnal a helyszínre sietett. Mire leért, a mentőhelikopter már a felszálláshoz készült, a mentősök még a parton dolgoztak. A vízirendőrség tájékoztatása alapján az elmúlt időszak eseményeit is áttekintette, és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a mentésben részt vettek.

„Hálás vagyok Szűcs Aladár csapatának, továbbá Rácz Bendegúz, Rácz Attilának, Wágner Viktornak, akik segítettek a partra hozni a sérültet. Külön köszönet illeti Dallos-Szilágyi Terézia Annát és Palásti Richárdot, a vízimentő szolgálat fiatal, de rendkívül felkészült munkatársait. Példaértékű volt az összehangolt segítségnyújtás, amiben az ápolónő hölgy szerepe is kulcsfontosságú volt” – mondta Kiss István.

A testvérpár most először szembesült ilyen súlyos helyzettel, és bár megrázta őket az eset, lélekjelenlétükkel, odaadásukkal és gyors cselekvésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy esélyt adjanak a bajba jutott férfinak.

A férfi állapotáról a kórház csak a családtagokat tájékoztatja, de mindenki abban bízik, hogy a gyors és szakszerű mentőakció meghozta a várt eredményt.

Az eset különösen fontos figyelmeztetés a KTN Fesztivál közeledtével, amely napokon belül veszi kezdetét. A partszakaszon folyamatosan jelen vannak a vízimentők és a képzett személyzet, akik bármikor készek azonnal közbe lépni. Ugyanakkor az is kiderült, a civil bátorság és segítőkészség, különösen a fiatalok részéről, szintén sorsfordító lehet, ha baj történik.

Borítókép: Dallos-Szilágyi Terézia Anna, Kiss István és Palásti Richárd – Forrás: Csongrádi Körös-torok Facebook-oldal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto