Szentes

Már minimum 1 klíma árát hirdette el Facebookon Varga Ferenc a szentesi kórház lejáratására

Úgy néz ki, Varga Ferenc nem szűkölködik az anyagi forrásokban, közel 500.000 forintot fizetett eddig a Facebooknak csak a szentesi kórházat lejárató bejegyzéseire. Szerintetek kerülhetett volna jobb helyre a pénz?

A baloldali politikusok és médiák körében divat lett szinte minden nap belerúgni a szentesi egészségügybe, a kórházba és az ott dolgozókba. Miközben az intézményben milliárdos fejlesztések valósultak meg az elmúlt években, és további milliárdok érkeznek felújításokra, a Tisza-DK koalíció minden erejével a szentesi kórház lejáratásán dolgozik. 

Sokszázezres hirdetések 

A jelek szerint Varga Ferencnek nem számít a pénz, ha mocskolódásról van szó. Eddig körülbelül 500.000 forintot költött a helyi egészségügy és kórház lejáratására. Voltak olyan hirdetései, amire „csak” 30 ezer forintot költött, de fizetett már a Metának 90 ezret is egyetlen posztért. 

Kerülhetett volna jobb helyre a pénz?

Ebből az alsó hangon félmillió forintból akár már segíteni is lehetett volna az intézménynek. Varga célja azonban nem a segítségnyújtás, a jelek szerint legalábbis inkább saját magára költ, csak saját magának akar segíteni, szavazatot nyerni. 

Miközben országgyűlési képviselőként milliókat keres, egyetlen forintot sem ajánlott fel a betegek javára. Magánemberek, cégek próbálnak összefogni a fenntartóval, és csendben, nem szavazatokért cserébe próbálnak segíteni. 

Summa summarum, szerintünk lett volna jobb helye Varga több százezer forintjának…

Varga Ferenc kórházzal kapcsolatos hirdetései:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Törökországi szakmai kapcsolatokat épített a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum

cs3_szerk2

Kigyulladt egy ház Szentesen, két város tűzoltói siettek a helyszínre

cs3_szerk2

Minden készen áll: Szombaton Szentesre érkezik a SkillFest

cs3_szerk2

Legyél Te is egy különleges kisállat angyala!

cs3_szerk2

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magas színvonalon hajtotta végre a szentesi ezred katonái segítségével az állomány a rendkívül bonyolult gyakorlatot

cs3_szerk2

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Szánalmas fenyegetés: e-mailben próbálja megfélemlíteni a szentesi polgárokat a Tisza-támogató szennyoldal 

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

Honvédelmi versenyen arattak sikert a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2