Csongrád Kult

Új tagokat keres a csongrádi Röpülj Páva Népdalkör és a László Imre Nótakör

Fodorné Nagy Anna, a Röpülj Páva Népdalkör és a László Imre Nótakör vezetője örömmel fogadja mindazokat, akik szívesen énekelnek, és szeretnék tartalmasan eltölteni szabadidejüket egy jó hangulatú, összetartó közösségben.

Bár a csoportok létszáma az elmúlt időszakban csökkent, a tagok töretlen lelkesedéssel dolgoznak azon, hogy a népdal és a magyar nóta szeretete tovább éljen – sőt, új lendületet kapjon. Ezért most nagy szeretettel várják mindazokat, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk. A közös éneklés mellett rendszeres próbákon és fellépéseken is részt vehetnek az érdeklődők: a csoport hetente, keddenként tart próbát, és örömmel vállal szerepléseket városi és környékbeli rendezvényeken is.

A két énekkör hagyományőrző tevékenységének egyik kiemelkedő eseménye az ősszel megrendezésre kerülő László Imre Dalos Találkozó, amely évről évre színes programot kínál a műfaj kedvelőinek.

Az énekelni vágyókat, illetve azokat is szívesen látják, akik egyszerűen csak támogatni szeretnék a közösség működését vagy érdeklődnek a népzene és magyar nóta világa iránt. A vezető szavai szerint: „Itt soha nem unatkozunk!”

Érdeklődni és jelentkezni a 30/573-6107-es telefonszámon lehet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mosoly és szeretet: óvodások köszöntötték az időseket Csongrádon

cs3_szerk2

Csongrádon találkoztak a gazdaság és a védelmi szektor képviselői

cs3_szerk2

Nem mindennapi akció: szürkemarhát mentettek a Tiszából a csongrádi tűzoltók + VIDEÓK + FOTÓK!

cs3_szerk2

Színek, édesség, emlékezés: Mexikói Halottak Napja vár Csongrádon!

cs3_szerk2

Újra „Megbocsátás Hete” a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

„Csokit vagy csínyt!” – Készülj Csongrád, jön a halloweeni családi kaland!

cs3_szerk2

A kalligráfia titkai Csongrádon, a Tari László Múzeumban

cs3_szerk2

Őszi vidámság a Platánfa Óvodában – készül a Tök Party Csongrádon

cs3_szerk2