Csongrád Kult

A Reptér is érkezik Csongrádra

Idén nyáron is Csongrád ad otthont a fergeteges Köros-Toroki Napoknak, és a szervezők egy igazi bombahírrel rukkoltak elő: augusztus 2-án, szombaton az ország legismertebb duója, Korda György és Balázs Klárilép fel a nagyszínpadon, ráadásul teljesen ingyen!

Csongrádon, a Körös-torokban rendezik meg a KTN Fesztet , ami évről évre rengeteg látogatót vonz a térségből és azon túlról is. Idén már az önkormányzat is beszállt a szervezésbe, így ingyenes koncertekkel is várják a látogatókat. A rendezvényre kilátogatók most egy kihagyhatatlan zenei élménnyel gazdagodhatnak, hiszen Korda György és Balázs Klári, a magyar popzene „királya és királynője” hozza el legismertebb slágereit.

A Korda házaspár koncertjei garanciát jelentenek a felejthetetlen hangulatra, hiszen dalaik generációk számára jelentenek szórakozást és nosztalgiát. Előadásaik mindig tele vannak energiával, humorral és persze a kihagyhatatlan tánccal. A közönség együtt énekelheti majd olyan örökzöld slágereiket, mint a „Reptér”, a „Lady N”, vagy a „Mamma Mia”.

Az augusztus 2-i, szombati ingyenes nagyszínpadi koncert kiemelt eseménye lesz a KTN Fesztnek, amely garantáltan megtölti a teret rajongókkal és szórakozni vágyókkal. Érdemes időben érkezni, hogy mindenki a legjobb helyről élvezhesse a show-t.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mosoly és szeretet: óvodások köszöntötték az időseket Csongrádon

cs3_szerk2

Csongrádon találkoztak a gazdaság és a védelmi szektor képviselői

cs3_szerk2

Nem mindennapi akció: szürkemarhát mentettek a Tiszából a csongrádi tűzoltók + VIDEÓK + FOTÓK!

cs3_szerk2

Színek, édesség, emlékezés: Mexikói Halottak Napja vár Csongrádon!

cs3_szerk2

Újra „Megbocsátás Hete” a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

„Csokit vagy csínyt!” – Készülj Csongrád, jön a halloweeni családi kaland!

cs3_szerk2

A kalligráfia titkai Csongrádon, a Tari László Múzeumban

cs3_szerk2

Őszi vidámság a Platánfa Óvodában – készül a Tök Party Csongrádon

cs3_szerk2