Ópusztaszer

Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren

Néptánc, népzene, kézműves-foglalkozások, kutyás és solymászbemutató, pünkösdjárás és az elmaradhatatlan lovas virtuskodás, a pünkösdi királyválasztás várja a családokat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Kodácz Csengele közölte, vasárnap rendezik a madármegfigyelési napot. A látogatók madárgyűrűzés szemtanúi lehetnek, megtudhatják, miként tehetik madárbaráttá kertjüket, a nagyréten Bódis Gergely mestersolymász tart bemutató, a Köröstorki Ebtanoda szervezésében kutyás engedelmességi és ügyességi bemutatót rendeznek, és az érdeklődők azt is megtudhatják, hogyan segítenek a kutyák a terápiás foglalkozások során.

A skanzenben Zeng a lélek címmel a folklórról rendeznek beszélgetéseket népdallal és hegedűszóval. A Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán hagyományos népi receptek alapján sülnek a kemencében finomságok, melyet a vendégek meg is kóstolhatnak. Az iparosműhelyek mellett ki lehet próbálni népi gyerekjátékokat, délután pedig a Borica-Bálint Sándor Táncegyüttes tart táncházat.

Pünkösd hétfőjén a skanzen Mester László zenekarának muzsikájától lesz hangos, a Szeged-Alsóvárosi portán hazavihető emléktárgyak készíthetők a kézműves-foglalkozásokon, Fordulj egyet, de ne nevess! címmel pedig interaktív viseletbemutató és játszóház fogadja a betérőket a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben.

A Csongrádi halászháznál Boka Gábor utcaszínháza szórakoztatja a közönséget, majd a Gyöprugi Egyesület mutatja be, milyen volt egykor a Tápai pünkösdölő. Az előadás végeztével kikiáltóval, táncosokkal, zenészekkel elindul a pünkösdjárás.

Ezután következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi király megválasztása. A lovaspályán a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újra SunSet Picnic lesz Ópusztaszeren, az Emkékparkban

cs3-szerkeszto

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Tűz pusztított egy ópusztaszeri tanyán, a lakóépületet megmentették a tűzoltók

cs3-szerkeszto

Több mint 280 program 40 helyszínen: minden korosztályt vár a XII. Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Húszmillió forintos támogatást nyert Ópusztaszer közösségi fejlesztésekre

cs3-szerkeszto

Ezreket vár idén is a Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

A Duna–Tisza köze pusztulása és túlélése – Új időszaki kiállítás mutatja be a hódoltság korát

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld „Mohácsa” – új időszaki kiállítás nyílik Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto