Kék Hírek Szegvár

Egy 26 éves férfi rabolt ki egy szegvári lakóházat, majd egy vendéglátóegységet is kiszemelt magának

A bejelentéstől számított egy órán belül azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy szegvári lakóház udvaráról lopott.

A gyanúsított április 27-én éjszaka bemászott egy szegvári ingatlan területére, majd a sértett autójában talált pénztárcából kivett több ezer forintot. A parkoló jármű melletti kerti asztalon pedig egy hangszóróra, elosztós hosszabbítóra, valamint két töltőre lett figyelmes, amiket szintén magához vett, és ugyanúgy távozott, ahogy jött.

A Szentesi Rendőrkapitányságra április 28-án érkezett bejelentés az esetről, az egyenruhások egy órán belül azonosították és előállították a 26 éves férfit, aki vallomásában elismerte azt is, hogy az este folyamán egy vendéglátóhelyet is kiszemelt magának. Az udvarra még sikerült bejutnia, de az épületbe már nem tudott bemenni a zárt ajtó miatt, ráadásul, amikor észrevette a kamerarendszert, ijedtében jobbnak látta, ha elhagyja a helyszínt.

Lopás vétsége, továbbá annak kísérlete miatt kell felelnie.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fóliasátor gyulladt ki Csongrád és Gátér között péntek este

cs3_szerk2

Vonat és kisbusz karambolozott Szentesen

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2

Újabb sikeres rajtaütés Szentesen: kábítószer-kereskedőt és három fogyasztót fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2

Apa, kezdődik: épület, fóliasátrak és tarló ég Szentesnél – FRISSÍTVE!

cs3_szerk2

BREAKING: tűz ütött ki a szegvári óvodánál, 3 városból érkeztek tűzoltók! FRISSÍTVE!

cs3_szerk2