Szentes

17 országot bejárt már mobil otthonával a szentesi nyugdíjas

30 éve rója Európa útjait egy átépített Volkswagen Transporterrel Halász Lajos.

30 éve járja Európát egy mobil otthonná átalakított Volkswagen Transporterrel Halász Lajos. A 77 éves szentesi nyugdíjas sofőr és gépész legutóbb egy makói autóstalálkozón vett részt, ahol elmondta: a 9 személyes kisbusz belsejét – az asztalosmunkát leszámítva – teljes egyedül építette át, pici hálótól az aprócska konyháig minden van benne. Az 1993-as évjáratú kocsival eddig 17 országba jutott el és összesen 5860 kilométert tett meg vele – számolt be a Promenad24.hu.

Halász Lajostól a portálnak elmondta: még aktív korában kedvelte meg ezt a népszerű német autómárkát. Az öreg kisbuszba azonnal beleszeretett és eldöntötte, hogy mobil otthon lesz belőle. Az átalakított jármű 9 helyett 2 személyes lett. Az átépítés során a legnagyobb gondot a helyhiány jelentette, ezért minden ki- és behúzható benne, minden apró résbe került valami.

Kiszedte a hátsó üléssort és így egybenyitotta a csomagtartóval. Ebbe a megnövelt részbe került egy kétszemélyes matrac. Az ágy alá pedig beépített tárolók kerültek. Ezek mind kihúzhatóak, így még egy mosogató is elfért benne.

Az idős férfi egyik munkája – hiszen hivatásos sofőr volt – miatt is több ezer kilométert tett már meg, így nem jelent problémát a számára, hogy nyugdíjasként is vezessen. A legtávolabbi ország, ahová elment az öreg VW-vel, az Anglia volt. Nevetve megjegyezte: eleinte szokatlan volt, hogy Londonban az út másik oldalán kell közlekedni, de gyorsan megtanulta.

Augusztus első hétvégéjén Makó adott otthont a 14. Marosmenti Volkswagen Konszernt Party-nak. Halász Lajos ahogy a korábbi években, így most is részt vett rajta. Külön öröm volt a számára, hogy a szervezők felköszöntötték, mivel ebben a hónapban, pontosabban 26-án lesz 77 éves. Ezzel a számmal ellátott KRESZ-táblát is kapott ajándékba.

Lajos bácsinak nyolc unokája van. A legkisebbet közülük nagyon érdeklik az autók, így már több fesztiválra is elkísérte nagyapját. Az idős férfi benne látja azt, aki idővel követni fogja őt és talán továbbviszi a Halász családban a VW-őrületet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Sikeresen zárult a távközlési technikus duális képzés a metALCOM Zrt.-nél

cs3_szerk2

Az operától a vígoperáig: Sokszínű program a szentesi Gregor József Fesztiválon

cs3_szerk2

Érkezik a jövő generációjának fesztiválja Szentesre

cs3_szerk2

Adjunk közösen mosolyt! – Gyereknapi adománygyűjtést tart a Fatima Ház Alapítvány szentesi csoportja

cs3_szerk2

A Szegedi Nemzeti Színházba látogattak a szentesi Rigó iskola tanulói

cs3_szerk2

4 milliárd forinttal fejleszti a szentesi kórházat a Szegedi Tudományegyetem 

cs3_szerk2

Színes programkavalkáddal várja a családokat a Városi Gyermeknap Szentesen

cs3_szerk2

Fokozódik a szentesi lejáratás: már álprofilokat is létrehoznak a képviselő nevében

cs3_szerk2

Ismét segítséget kérünk, Cs3.hu Család! Eltűnt a szentesi születésű Lukács Renáta Melissza!

cs3_szerk2