Külföld

Orbán Viktor: a magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott.

A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek.

A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért “mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán” – mondta.

“Számunkra nagy jelentősége van” annak, hogy Kína szorgalmazza: a világban ne háború, hanem béke legyen – jelentette ki.

“A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az Ön békekezdeményezését” – mondta Orbán Viktor, Hszi Csin-pingnek címezve szavait.

Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Hozzátette: komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot, mert Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét.

“Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit Ön tett Budapesten” – jelentette ki Orbán Viktor.

Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét.

“Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztunk, hogy ezt a formát tartalommal töltsük meg” – mondta, megköszönve, hogy előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben.

Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet “ebben a viharos világpolitikában” az egész világ számára jelent.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb merénylet Németországban – Autóval hajtott az emberek közé egy afgán férfi, sokan megsérültek + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

cs3_szerk2

Beiktatták Donald Trumpot, a 47. amerikai elnököt

cs3_szerk2

Izraelben bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

cs3_szerk2

Hatalmas győzelemmel söpörte le az asztalról ellenfelét Orbán Viktor szövetségese

cs3_szerk2

Magyarország ismét kulcsszerepben: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

cs3_szerk2

A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Emlékezés a 2004-es indiai-óceáni cunamira – 20 év távlatából

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kilábalunk a háborúból

cs3_szerk2