Szentes

Csongrádi fiatal DJ lépett fel a Balaton Sound színpadán

Dübörög az ország egyik legnagyobb zenei fesztiválja Zamárdiban, ahol egy csongrádi fiatal, Szarvas Milán is zenélt a bulizó közönségnek.

A 4 nap alatt a nagyszínpad mellett számos zenei helyszínen élvezhetik a legjobb zenéket a látogatók. A Balaton Sound egyik népszerű fellépője Metzker Viki az idén úgy döntött, hogy a stage-re tehetséges fiatalokat hív meg. Erre kapott lehetőséget a csongrádi Szarvas Milán, akit a helyiek Carl Cozmo néven ismernek. A csongrádi KTN fesztivál és a Laguna Klub meghatározó egyénisége és DJ-je több alkalommal is fellépett Vikivel, akinek szimpatikus volt a zenei stílusa, hozzáállása és kiállása. Ezért az idén ő is lehetőséget kapott, arra, hogy a szerdai nyitónapon önálló zenei szettel két alkalommal lépjen a közönség elé, az este folyamán.

„Volt bennem egy egészséges drukk, persze, hogy izgultam hiszen a Balaton Sound az ország egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja. Sokat készültem, hallgattam a szetteket, és nagyon vártam, hiszen ekkora közönség előtt még nem léptem fel. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ismeretlenül is mennyi ember kíváncsi rám, és tetszik nekik, amit kínálok. Dance pop és aktuális slágerekkel készültem, és a közönség nagyon befogadó volt, én is nagyon jól éreztem magam. Mint csongrádi fiatal, nem gondoltam rá, de reménykedtem benne, hogy egyszer egy ilyen nagy fesztiválon is felléphetek. Ez az álmom valóra vált, és tényleg egy életre szóló élmény volt számomra. Nagy megtiszteltetés, hogy Metzker Viki meghívott, nagyon köszönöm a lehetőséget. -mondta el a fiatal csongrádi DJ.

Legközelebb a Sziget Fesztiválon hallhatjuk ahová szintén Metzker Vikitől kapott meghívást egy újabb fellépésre.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Volt pénz lóvéra: 10 milliós drogfogás Szentesen

cs3_szerk2

Vállalkozói nap a Szentesen: fókuszban a forrásszerzés és a generációs különbségek kezelése

cs3_szerk2

Az utolsó nemesi felkeléshez repít vissza a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára

cs3_szerk2

Torday Henrietta a megnyert 812 millióról: “…amikor a feltételek adottak, szakértelemre és tudásra van szükség!”

cs3_szerk2

811 millió forintot nyert Szentes

cs3_szerk2

Ismét fény derült az igazságra: nem működnek Szentes térfigyelő kamerái

cs3_szerk2

Megjelent a Magyar Közlönyben: Szentesnek nem kell befizetnie

cs3_szerk2

Sorban állnak a cégek a szentesi Doba Lászlóért – óriási sikert aratott a Szakma Sztáron

cs3_szerk2

Országos döntőbe jutott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium testnevelő tanára

cs3_szerk2