Szentes Vélemény

Csalódott HMG-s szülő: a helyi baloldal ismét jól átverte a szentesieket

Szomorú vagyok, hogy már a nagymúltú Horváth Mihály Gimnáziumot is felhasználja a politika, és már ezzel kapcsolatban is hazudnak a szentesieknek – írta szerkesztőségünknek egy csalódott szülő. 

Kedves Cs3.hu! 

Eddig nem találtam olyan helyi médiát, aki a nyilvánossággal segített volna. Bízom benne, hogy ti nyitottak lesztek a levelem közlésére. 

Felháborítónak tartom, hogy a szentesi baloldal, Varga Ferenccel az élen képtelen nyugton maradni és már a gyerekeket, diákokat is felhasználja politikai céljai elérésére. Az iskola támadásával próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy pl. a választás másnapján 40%-kal emelték a strandbelépőket. Össze vissza hazudnak a HMG-ről és a drámatagozat megszűnéséről, és meg sem próbáltak utánajárni a dolgoknak. Én ezt megtettem, és nem értem, mások miért osztják a hazugságot tovább… 

Az igazság az, hogy NEM SZŰNIK MEG A HMG DRÁMATAGOZATA! A tagozat továbbra is minden délelőtt ugyanúgy működik tovább, mint bármelyik másik tagozat a HMG-n belül. A gyerekek továbbra is emelt óraszámban tanulják a színházi alapismereteket, a drámát, és az irodalmat. A délelőtti órarend része még a beszédtechnika és a tánc is, melyet a gimnázium a saját órakeretéből biztosít. 

Ehhez kapcsolódott korábban a KIMI, amely sosem vett részt a beiskolázási folyamatban, de szeptemberben kötelezően beiratkoztatta a diákokat a saját, délutáni képzésére (amely jogszabályellenes, mert alapfokú művészeti iskola nem tehet ilyet, ez választható, ha akar a diák, jár délután művészeti iskolába, ha nem, nem jár). 

A Keleti István Alapfokú Művészeti Iskolában (KIMI) a diákok térítési díjat, melynek összege 15.000 Ft és 35.000 Ft-os költség-hozzájárulást is fizetnek, összesen tehát 50.000 Ft-ot évente, ha valaki más művészeti képzésre is jár, akkor 80-85.000 Ft-ot kell fizetni. Ezzel szemben a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában a képzés díja 7.200 Ft/félév, tehát évente 14.400 Ft. Továbbá a KIMI-t a szentesi diákok tartják el, mert innen több diákja van, mint az egész országból összesen. És sajnos azt is tudnunk kell, hogy – a KIMI sosem osztja meg a HMG-s diákjai eredményeit, nem büszkélkedik velük. Ahogy a beiskolázás során nem hirdette a tagozatot sem. A 12. évfolyamosok a művészeti képzésben még csak nyolcadik osztályosok, de május óta (a gimnáziumi ballagás óta) egyetlen művészeti iskolás órájuk sem volt, pedig a tanévük június 21-ig tart – a KIMI munkaterve szerint az évvégi vizsgák jelenleg is zajlanak (június 10. és 20. között), azonban ténylegesen nincs is vizsga. 

Rendszeresen előfordul, hogy aki 9 órát beír egy héten (tehát 9×45 percet) az max. 2×60 percet tart meg. A Krétában ez teljesen jól látható. Sőt. Olyan is van, aki egy bizonyos napon tart órát, beírja a naplóba, de arra a teremre a KIMI-nek nincs is bérleti szerződése, tehát nem is mehet be. És nem is megy be, mert nem is tart órákat. A szülők nem is láthatják a naplót, pedig ahhoz mindenkinek hozzáférést kellene biztosítani. 

Köszönöm, ha kiteszitek a VALÓSÁGOT!

Egy csalódott szülő



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt egy diákját megkörnyékező tanár ellen

Szabó Viktor

70 éves korában elhunyt a szentesi vízilabdázók egyik legnagyobb szurkolója

Szabó Viktor

Égett a tarló Szentes közelében, két város tűzoltói érkeztek a helyszínre

Szabó Viktor

Traktorral ütközött össze egy kisteherautó Szentes és Szarvas között

Szabó Viktor

Újhelyi István: Orbántól valóban érdemi politikai teljesítmény, hogy tető alá hozta a létszámát tekintve harmadik legerősebb EP-frakciót

Szabó Viktor

Folytatódik a hőség, mutatjuk, hol tudsz felfrissülni Szentesen!

Szabó Viktor

Deák Dániel: Pánikba estek a balliberális oldalon

Szabó Viktor

Simicskó István Szentesen: a honvéd kadétprogram sikertörténet

Szabó Viktor

Mit titkolnak a szentesi strand átvilágítása kapcsán?

Szabó Viktor