Szentes

Vihar a baloldal szentesi bilijében! Krausz Jánosné kiosztotta a körzet DK-s képviselőjelöltjét

Mióta a Demokratikus Koalíció átvette a hatalmat Szabó Zoltán felett, a JÖSZ emberei között is megromlott a viszony. Most éppen Krausz Jánosné tette helyre Tankó Zsoltot.

Mióta Szentes polgármestere kezet csókolt Gyurcsány embereinek, megbomlott a Jövőnk Szentes egysége. Szabónak a mostani képviselőit sem sikerült egyben tartania, csapatának fele elhagyja a süllyedő hajót. A széthúzás, veszekedés már nem csak házon belül mutatkozik meg, hanem a nagynyilvánosság előtt is kibontakozni látszik.

Tankó egy Facebook-posztban dicsekszik, hogy valaki, valahogy, valamivel megkereste a városvezetést, akik hozzá irányították, és végül valahogy sikerült megoldani a problémát. A szemfényvesztésben persze semmi konkrét nincs, de örülünk, hogy Tankó már képviselőt játszik.

Van azonban, aki kevésbé értékeli ezt a gesztust. Ő pedig nem más, mint a körzet 14 éve regnáló képviselője, aki hozzászólásban osztotta ki a jelöltet. Azt nehezményezi, hogy 14 év közszolgálat után egy képviselőjelöltnek szóltak Szabóék, és nem az októberig szolgálatban álló képviselőnek. Krausz Jánosné felhívja Gyurcsány és Varga Ferenc emberének a figyelmét arra, hogy nem vele kell megküzdenie, hanem Farkas Nikolettel, a Fidesz jelöltjével, aki „igen kemény ellenfél”.

Akik nem adják meg a tiszteletet a saját emberüknek sem, azoktól mit várhat egy szentesi választópolgár?



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto