Szentes

Könnyen JÖSZ, könnyen mész

Saját csapatában sem túl népszerű Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere, akinek a mostani képviselőit sem sikerült egyben tartania, a jelenlegi csapatának fele hagyja el a süllyedő hajót.

A Jövőnk Szentes egyesület a nemzeti ünnepünket politikai célokra felhasználva, március 15-én bemutatta a képviselő-jelöltjeit. A listából kiderül, hogy a jelenlegi képviselők közül többen nem próbálnak újrázni, inkább elhagyják Szabó Zoltán Ferenc polgármestert. 

Összesen 5 körzetben tölti utolsó hónapjait a jelenlegi képviselő, amit azt jelenti, hogy Szabó csapatának fele faképnél hagyja. Az már hónapok óta látszik, hogy megbomlani látszik a szivárványkoalíció, mostanra pedig biztossá vált a szakítás. Könnyen jöttek, könnyen mennek. 

Megpróbáltunk utána járni, hogy mi lehet a válás oka. Füsti Molnár István nincs a március idusán bejelentett jelöltek között. Úgy tudjuk, elege lett és inkább visszavonul. Hornyik László sem indul idén, várnak rá a megérdemelt nyugdíjas évek. Vidovics Zoltán is már csak októberig képviselő, úgy tudjuk külföldre költözik. Információink szerint Krausz Jánosné szintén nyugdíjba vonul. Szűcs Ildikó, a baloldali összeborulás korábbi országgyűlési képviselőjelöltjének is elege lett Szabóból, így nem vállal elvközösséget a város jelenlegi urával. 

Nem meglepő a tömeges felmondás, Szabó egyre önfejűbbé vált, ami miatt sokat veszekedett a sajátjaival. A polgármester mára már a szegvárról indult, szélsőjobbot megjárt, majd a DK-ba igazoló roma képviselő családjában lelt pártfogóra. A Varga família jött, a JÖSZ meg ment. Legalábbis az a fele, aki belátta, hogy túl nagy a kabát Szabóra, hiába próbálták kikupálni és városvezetőt faragni belőle. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto