Szentes

Elindult a lejáratókampány Szentesen

Még egy hete sem fut a kampány Szentesen, de Bozó Zoltán plakátjait máris megrongálták.

Úgy néz ki, nem tartott sokáig Bozó Zoltán politikai ellenfeleinek a „béke” megtartása. A plakátok megjelenése után pár nappal már matricákkal „dekorálták” ki a Fidesz-KDNP polgármesterejelöltjének arcát.

Az ügyben megkérdeztük Bozót, aki kijelentette, hogy minden rongálást elítél. „A kihelyezett táblákra szurkolói matricák kerültek, azonban biztos vagyok benne, hogy nem focidrukkerek voltak. Az ultrák nem politizálnak, és a véleményüknek tisztességes formában adnak hangot” – mondta el jelölt.

Nagyon úgy néz ki, hogy a jobboldali jelölt politikai ellenfelei lendültek támadásba, és begyújtották a lejáratókampány motorját. Aljas módon a sportszerető drukkerekre terelnék a gyanút, hogy az ő kezük ne legyen sáros.

Az ultráknak azonban pont most nincs okuk a sárdobálásra, hiszen a Budapest Honvéd a hétvégén 4-0-ra győzte le a Pécset.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Apa, kezdődik: épület, fóliasátrak és tarló ég Szentesnél – FRISSÍTVE!

cs3_szerk2

Katonai kihívás, emberfeletti teljesítmények  a Magyar Honvédség Terepakadályfutó Bajnokságán, Szentesen

cs3_szerk2

A magyar egészségügy napjára – Csendben és tisztességesen emlékezünk!

cs3_szerk2

Oktatói Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki a szentesi Zsoldos oktatóját

cs3_szerk2

Merülés a honvédség világába – Búvártábort rendeztek a fiataloknak Szentesen + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Hiába a milliárdos fejlesztések, a Tisza-DK koalíció minden erejével a szentesi kórház lejáratásán dolgozik – Elég volt a politikai hergelésből!

cs3_szerk2

Eszünk megáll: újabb tűz Szentesnél, gabona és traktor lángolt

cs3_szerk2

Tűz van Szentes külterületén, 3 város tűzoltói küzdenek a lángokkal + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Szentesi férfi vesztette életét az M44-es úton történt balesetben

cs3_szerk2