Csongrád

Csongrádra is fáj a foga Gyurcsány elvtelen emberének

Egyre éhesebb a kisgömböc, már nem elég neki Szentes, Csongrádra is fáj a foga Varga Ferencnek, aki a szélsőjobboldalról pár hónap alatt igazolt Gyurcsány Ferenc pártjába.

Szentesen már családok veszítik el megélhetésüket és kerülnek az út szélére, anyukákat és apukákat dobnak ki a munkahelyükről, hogy helyükbe a Demokratikus Koalíció embereit és azok rokonságát ültessék. Kell a (köz)pénz kampányra, a tisztességesen dolgozó szentesi családok pedig mennek a kukába.

A legnagyobb ellenzéki párt elvtelen emberének azonban ennél is több kell, immáron Csongrád is a célpontok között van. A (szélső)jobbról induló Varga Ferenc pillanatok alatt vett 180 fokos fordulatot, és feladva elveit kezet csókolt a baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek, akinek most az Alföld egyik legszebb városát játszaná át.  

Szentes polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc már a zsebben van, most jöhet Csongrád! Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy Varga egyre többször pózol a településen, szedett-vetett csapatával. Legutóbb nemzeti ünnepünkön, március 15-én koszorúztak Gyurcsány nevében.

A kisgömböcnek sosem elég, ha nem vigyázunk, minket is befal!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2

Hamarosan indul a Csongrádi Borfesztivál, útlezárások jönnek a városban!

cs3_szerk2

Csongrád a Kárpát-medencei családok találkozóján

cs3_szerk2

Csongrádon újra borral és zenével telnek meg az augusztusi esték

cs3_szerk2