Csongrád

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

Látva más települések sikeres példáit, Csongrádon is elindult a tanszergyűjtés, amelynek célja, hogy a nehezebb körülmények között élő családok gyermekei teljes felszereléssel kezdhessék meg az új tanévet.

Az akciót a Piroskavárosi Szociális Család- és Gyermekjóléti Intézmény kezdeményezte. A szervezők mindenféle tanszert szívesen fogadnak: festéket, ecsetet, füzetet, ceruzát, temperát, iskolatáskát, tolltartót, ollót, ragasztót és minden olyan eszközt, amely a tanév során egy iskolás gyermek számára szükséges lehet.

– „Nagyon jónak találtuk ezt az akciót, és úgy döntöttünk, hogy mi is elindítjuk a gyűjtést Csongrádon. Sok olyan család van az ügyfeleink között, akiknek ez komoly segítséget jelent, ezért augusztus 18-ig várjuk az adományokat, felajánlásokat” – mondta el Tokovics Krisztián, óvodai és iskolai segítő.

A gyűjtés különösen fontos az első osztályba lépő gyerekek esetében, hiszen nekik minden felszerelést először kell beszerezni. Az iskolatáska, tolltartó és a teljes irodaszer-csomag komoly anyagi terhet róhat egy többgyermekes családra. Ez az akció éppen ezen a terhen kíván enyhíteni, hogy minden kisdiák egyenlő eséllyel, örömmel és magabiztosan kezdhessen neki az iskolának.

A kezdeményezés nemcsak anyagi segítséget nyújt, hanem közösségi összefogást is teremt, hiszen minden felajánlott füzet, ceruza vagy táska egy lépés afelé, hogy Csongrádon minden gyermek ugyanazzal a lelkesedéssel és eséllyel indulhasson a tanévnek.

Az adományokat augusztus 18-ig várják  Csongrádon a Kossuth tér 7 szám alatti gyűjtőponton.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto